A MÁV-csoport június 1-jétől vezette be a késési biztosítást: a 20 percet elérő vagy azt meghaladó késések után visszatérítik a jegyár felét. Az új szolgáltatás objektív felelősségen alapul: az utasnak semmit sem kell igazolnia vagy bizonyítania, a kompenzáció akkor is jár, ha a késés nem a vasúttársaságnak felróható okból következett be. Hogy pontosan hogyan működik a kártérítés a jegyekre, a napijegyekre és a bérletekre online és offline, mikor van az utasnak teendője, és mikor nincs, arról már írtunk. Időközben pedig megszületett az első hónap teljes mérlege is.
Júniusban a 94 441 vonat 80,73 százaléka (76 214 járat) számított pontosnak – ezek voltak azok a járatok, melyek kevesebb mint 6 percet késtek. Húsz percnél többet 3181 vonat késett (3,37 százalék). Egy óránál többet, de két óránál kevesebbet késett 266 vonat, és 42 olyan járat is akadt, melynél a késés meghaladta a 2 órát.

A Volán buszainál azokat tekintik pontosaknak, amelyek 10 percnél kevesebbet késnek – az összesen 988 673 járat 97,18 százaléka tartozott ebbe a kategóriába. Ez azt jelenti, hogy 3845 busz késett 20 percnél többet, és a regionális járatok pontosabbak voltak (98,38 százalék), mint az agglomerációs járatok, amelyeknek csak a 81,18 százaléka fért be a 10 perces késés alá. A HÉV-ek voltak a legpontosabbak (itt a kevesebb mint 6 perces késés számít még pontosnak): a járatok 99,42 százaléka. Közülük csak 13 járat késett 20 percnél többet júniusban.
Mint említettük, összesen 114,3 millió forintot fizettek ki késési biztosításra. Nézzük a részleteket!
