Gazdaság

Őrsi Gergely elárulta, mire futná a II. kerületben az elvont szolidaritási hozzájárulásból

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Minden II. kerületinek joga van tudni, mire és hol költi el az állam a városrészünktől elvont szolidaritási hozzájárulást. Szolidáris kerület vagyunk, még büszkék is lennénk ezekre a fejlesztésekre

– így kezdi vasárnapi Facebook-bejegyzését Őrsi Gergely. A kerület ellenzéki polgármestere leszögezi: jogos az elvárás, hogy megismerjék, pontosan mire fordítja ezt az összeget a kormány, és melyik településen milyen fejlesztést valósít meg belőle.

„Fontos, hogy nem a szolidaritási hozzájárulás létjogosultságát kérdőjelezzük meg, elfogadjuk, hogy bizonyos területi egyenlőtlenségeket enyhítsen az ország ilyen intézkedéssel, és bár a rendszer, illetve a hozzájárulás mértéke vet fel kérdéseket, a legfontosabb mégis az lenne, hogy megtudhassuk, milyen nehezebb sorsú hátrányos térségben milyen fejlesztésre költi az állam”– fogalmaz a polgármester, aki leírja, hogy a szolidaritási adó mértéke a II. kerületben 2019-ben még csak 280 millió forint volt, miközben 2025-ben már 3,734 milliárd forintot kell fizetnie a városrésznek – vagyis több mint 13-szorosára nőtt az elvonás a kerület költségvetéséből.

Forrás: Őrsi Gergely Facebook-oldala

Őrsi összehasonlításképpen azt írja: ez több mint 43 ezer forint elvonás minden II. kerületitől, és „12-szer kijönne belőle a Szilágyi Erzsébet fasor azon szakaszának felújítása, amit nem egész két éve átvállaltunk a fővárostól.”

Az elmúlt egy évben 700 millióval – 3 milliárdról több mint 3,7 milliárdra – nőtt a hozzájárulás mértéke.

Ebből az egyetlen éves növekményből felújíthatnánk három játszóteret és parkot, vagy 3 óvodát, esetleg 5 km szabvány szerinti útfelújítást végezhetnénk el, vagy a Kapás utcai szakrendelő 2. emeletének teljes felújítását, de azt is mondhatjuk, hogy ez az összeg megegyezik a gyermekeink teljes közétkeztetésére fordított források felével

– írja a kerület vezetője.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik