Év elején a kormányfő feleségévél, Lévai Anikó, két lányával és egy ötfős kísérettel ment felfedezni Indiát. Orbán Viktor a Blikknek azt mondta: azért, mert Vasco da Gama nyomába eredt. Indiából január 16-án tértek vissza Magyarországra, a Népszava már másnap közérdekű adatigényléssel fordult a miniszterelnök személyi védelméért felelős Terrorelhárítási Központhoz (TEK), hogy megtudja, milyen költségekkel járt a kormányfő magánlátogatásának személyi biztosítása.
A TEK jogi és adminisztratív részlegének igazgatója először 15 nappal meghosszabbította az adatigénylés teljesítésének határidejét, majd szűk egy hónappal a kérelem beérkezése után teljes egészében visszautasította azt.
A Népszava azt írja: az indoklás szerint a közérdekű nyilvános adat veszélyezteti Magyarország bűnüldözési és bűnmegelőzési érdekeit. A vonatkozó rendelkezések szerint az ilyen adatigény teljesítését addig kell megtagadni, amíg az érdek fennáll, de legfeljebb az adat keletkezésétől számított 30 évig.