Gazdaság

Olyan hírt közölt a Lidl és az Aldi, aminek Nagy Márton is örülhet

Getty Images
Getty Images
Már nem csak a saját márkás termékeket keresik a magyarok a boltokban, azaz egyértelműen oldódik a lakosság óvatossága – ezt állítja a legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc. A lefelé vásárlás jelenségét először két éve, az infláció berobbanásakor tapasztalták Magyarországon, az olcsóbb, sokszor rosszabb minőségű termékekre váltottak a vásárlók – írja a Világgazdaság.

„A lefelé vásárlás jelensége már nem jellemző” – ezt írta a portál kérdésére a Lidl, miután a kiskereskedelmi szektor legnagyobb szereplőinél arról érdeklődtek, hogy milyen karácsonyi forgalomra számítanak, mennyire érzik a lefelé vásárlást, és kitart-e még a vásárlók túlzott óvatoskodása.

Már nemcsak a saját márkás termékeket keresik a magyarok

Pont két évvel ezelőtt érte utol kifejezetten látványosan a hazai boltokat a gyorsuló infláció, amely felemésztette a fizetések vásárlóerejét, s a magyarokat is eltántorította a fogyasztástól és attól, hogy a jobb minőségű, drágább termékeket is megvásárolják. Olyannyira, hogy 2023-ban közel 8 százalékkal zuhant a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon. Ez végül is nem csoda: 2022–2023-ban több mint 30 százalékkal emelkedett az éves átlagos infláció, ami az élelmiszereknél még ennél is durvább, 52 százalékos fogyasztói árnövekedést eredményezett.

Ha a drágulás nem is tűnt el nyomtalanul azóta, de sokkal moderáltabb, ez pedig a kiskereskedelem adataiban is jól kimutatható az év eleje óta: szeptember végéig 2,7 százalékkal bővült a volumen az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ráadásul Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az online pénztárgépek adataira hivatkozva azt közölte, hogy

októberben és novemberben is erős lehetett a forgalom, amit az érintettek is megerősítettek.

A vásárlók továbbra is a nagyon jó ár-érték arányt képviselő saját márkás termékeket részesítik előnyben, azonban az is megfigyelhető, hogy a magasabb árfekvésű márkatermékek iránti kereslet is megélénkül a karácsonyi időszakban – írta a Lidl, hozzátéve, hogy erős karácsonyi forgalomra és a piac bővülését meghaladó növekedésre számítanak.

Mi mond az Aldi és a Spar?

Ugyancsak bizakodó a nagy riválisnak számító német diszkont. „Az Aldi az ősz folyamán folyamatosan növekvő keresletet tapasztalt üzleteiben, és arra számít, hogy ez a trend az év hátralévő részében is megmarad vagy tovább emelkedik” – írta a vállalat.

Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyenkor bonyolítják le az év legjelentősebb forgalmát. „Közeledik az év vége, amely minden évben kiemelten forgalmas időszak a kereskedelmi szektorban: a karácsonyi és ünnepi bevásárlás várhatóan közel 12 százalékát teszi majd ki üzletláncunk éves forgalmának. Felméréseink szerint tovább folytatódik az elmúlt hónapokban jól megfigyelhető trend, amely azt mutatja, hogy a SPAR márkatermékek iránt növekszik a kereslet” – ismertette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik