Gazdaság

A kormány lazítana az apasági szabadság igénylésének feltételein

A kedden benyújtott foglalkoztatási törvénycsomag értelmében duplájára, a jelenlegi két hónapról négyre emelkedhet az apasági szabadság igénybevételéhez rendelkezésre álló időtartam – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A 2023-tól hatályos apasági szabadságot érintő módosításokkal már korábban megkétszereződött, ötről tíz napra nőtt az apasági szabadságnapok száma, a mostani „a törvénymódosítási javaslat célja minden édesapa számára nagyobb rugalmasság biztosítása az apasági szabadság időzítésében, ezzel is elősegítve a munka és magánélet közti egyensúlyt”.

Mint írták, jelenleg minimum két hónap áll rendelkezésre az apasági szabadság igénybevételére a gyermek születését követően, de ez az időtartam számos esetben nem elég a szabadság megfelelő kihasználásához. Többek között a koraszülöttségből vagy más okból több hónapos kórházi kezelést igénylő újszülöttek esetében, vagy az apaság bírósági elismerésének elhúzódása miatt.

A tájékoztatás szerint a javaslat emellett tisztázná a készenléti munkakörrel kapcsolatos jogi aggályokat, valamint tartalmaz egy, a választáson való részvétel elősegítését célzó módosítást, továbbá technikai finomításokat javasol a munkavédelmi törvény és a bérpótlék szabályozásában.

Megjegyezték, hogy az apasági szabadság az apa kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben vehető igénybe, így a családi körülményekhez teljes mértékben igazítható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik