Gazdaság

Már Mészáros Lőrinc cégének vezetője is panaszkodik a gazdaságpolitikára

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján egy panelbeszélgetésen a legnagyobb magyar vállalatok vezetői azt járták körbe, cégeik hogyan tudnak alkalmazkodni a mostani gazdasági helyzethez. A hvg.hu tudósítása szerint Vida József, a Mészáros Lőrinchez tartozó Opus Global igazgatóságának elnöke egy ponton arról kezdett beszélni,

úgy érezzük magunkat, hogy először azt mondják a versenypályán, hogy el kell indulni 3600 méteren, majd szólnak, hogy lesz egy gát, aztán lesz tizenkettő, utána még vizes akadály is.

Hozzátette, az Opus jó ütemben haladt a válság alatt, és bár az építőipar lelassult, az élelmiszeripar átveszi a szerepét. Elmondta, hogy megpróbálnak külföldre vinni pénzt, de „nem biztos, hogy Európa fele kell figyelnünk, körül kell néznünk”. Vida szerint továbbá

el kellene térni attól, ahogy a kémcsövekben a gazdaságpolitikát kitalálja a kormány, több kommunikáció kell az állam és a nagyvállalatok között.

Többek között Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója is beszélt az eseményen. Szerinte a kormány a válság során eleinte extraprofitadóról beszélt, de ebben már nincs is profit mára, a helyzetet pedig ezután még árszabályozással is fokozták, miközben az Európai Unión belül is nehezen megy a tőke kihelyezése. Ő a túl szigorú európai szabályozással magyarázta azt, hogy az olaj- és a gázipar Európa-szerte manapság elmarad a globális teljesítménytől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik