A tranzitforgalom megerősítése az egyik fontos feltétele annak, hogy Magyarország kulcsállammá váljon a térségben. A versenyképességünk növelése érdekében a vasúti áruszállítás nem szenvedhet hátrányt a közúti fuvarozással szemben – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-posztjában.
Meghallottuk a vasúttársaságok kérését: a szektor versenyképességi nehézségeinek enyhítése céljából csökkenteni fogjuk a vasúti pályadíjakat. A terv feletti használat során a MÁV ingyenesen fogja biztosítani a pályahasználatot a társaságok számára.
A poszt szerint a döntés célja az, hogy helyzetbe hozzák a vasúti árufuvarozást, amely az utóbbi években piaci részesedést veszített a közúti szállítmányozással szemben.
A pályadíjcsökkentés pontos mértékét a MÁV a következő hónapokban dolgozza ki, ami érezhető tehercsökkenést eredményez majd.
A miniszter szerint Európa, de elsősorban Magyarország versenyképességét növelni kell, és a közlekedés a feltétele annak, hogy az ipar, a szolgáltatás, és valamennyi szektor versenyképes legyen.
A miniszter a posztban arról nem ejtett szót, hogy vajon az amúgy is számos sebből nap mint nap vérző vasút bírni fogja-e a többletterhelést.