Gazdaság

Humusz: Az új visszaváltási rendszer ösztönzi a hulladéktermelést

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A Humusz Szövetség szerint az új visszaváltási rendszer mellékhatásaként félő, hogy az újratölthető italcsomagolások eltűnnek a boltokból, pedig a szervezet szerint csak az újratöltés jelent igazi hulladékcsökkentést. Megkérdeztük a láncokat és a MOHU-t is.

A Humusz Szövetség már 2022-ben és 2023 nyarán is jelezte: úgy észlelik, hogy folyamatosan tűnnek el az újratölthető italcsomagolások a boltok polcairól. Információik szerint az új jogszabályi keretek között a Penny és a Lidl megszüntette az úgynevezett többutas – azaz újratölthető – göngyölegek forgalmazását, és csak egyutas automatákat igényelt, valamint a Coop a legnagyobb üzleteiben is alig forgalmaz többutas csomagolású termékeket, az ilyen italcsomagolásokat pedig csak a pénztárnál veszik vissza. A Humusz szerint félő, hogy a többutas palackoknál ez a gyakorlat a teljes megszüntetést készíti elő.

A Humusz azt is nehezményezi, hogy a többutas palackokat áruló láncok csak a maguk által forgalmazott üvegeket, sőt csak a kínálatukban szereplő címkéjű üvegeket veszik vissza a MOHU-s gépekben – kivéve a Spar régi automatáit, melyek az üveg formája alapján válogatnak. Így a legtöbb helyen rengeteg újratölthető üveg kerül az üveghulladékba – olvasható a Humusz Szövetség honlapján megjelent tanulmányban. Szerintük a Tesco és a Spar különösen visszás gyakorlatot folytat, mert az újratölthető üveges termékeket – vagy azok egy részét – csak a legnagyobb üzleteikben forgalmazzák, így a náluk vásárlók többségének nem is marad választási lehetősége. A kereslet az ilyen termékek után máris bezuhant – tették hozzá.

Mit mondanak a láncok?

A nagyobb multikat és a magyar láncokat is megkérdeztük a fenti állításokról. A Spar azt írta: nem csökkentették az általuk forgalmazott többutas csomagolású italok kínálatát, fontosnak tartják ezek forgalmazását, visszaváltását. Biztosítottak, hogy minden olyan áruházban, ahol lehetett többutas palackot visszaváltani, most is lehet. A Humusz állítására utalva megkérdeztük, tényleg jellemző-e, hogy csak a nagyobb üzleteikben forgalmaznak többutas termékeket. Erre annyit írtak: a döntés termékfüggő, „mindig a vásárlói kereslet határozza meg egy-egy termék disztribúcióját.”

Korábban a gépek palackfelismerése súly, alak, illetve anyag alapján történt. A régi gépeik (amelyek már kisebb számban találhatók meg hálózatukban) így működnek, a MOHU által biztosított gépek viszont már vonalkód alapján vesznek vissza csomagolóanyagot. Így minden áruházlánc csak a saját választékában forgalmazott termékeket tudja visszavenni – erősítették meg. Ennek az a logikája, hogy „csak ilyen termék göngyölegét tudjuk átadni a szállítóknak, amelyekkel szerződéses viszonyban állunk” – tette hozzá a Spar.

Bruzák Noémi / MTI Az összegyűlt palackok elszállítása 2024. augusztus 13-án.

Az Aldi azt írta, sem a kötelező visszaváltási rendszer bevezetése előtt, sem azután nem forgalmaz többutas csomagolású italokat, ezért nem is üzemeltet olyan automatákat, amelyek a többutas palackokat és göngyölegeket kezelik. A Lidl kérdésünk azon részére nem reagált, hogy korábban forgalmaztak-e újratölthető palackokban italokat, csak azt írta: jelenleg nem forgalmaznak többutas termékeket, így ezen csomagolások visszaváltására sincs lehetőség náluk.

A CBA válasza alapján a hálózatuk üzletei továbbra is forgalmaznak többutas csomagolásba töltött italokat, és a visszaváltási rendszer nincs hatással a többutas csomagolóanyagokra, nem fedeztek fel változást ezeknél termékeknél, továbbra is forgalmazni kívánják őket. Hálózatukban nagy számban találhatók meg olyan automaták, amelyek a többutas palackokat is képesek visszaváltani. Az adott üzlet által forgalmazott többutas csomagolóanyagok visszaváltását elvégzi az adott értékesítési pont, ez korábban is így működött – tették hozzá.

A MOHU szerint minden rendben

A MOHU-t is szembesítettük azzal, hogy a Humusz úgy látja, a jelenlegi szabályozás a hulladéktermelést ösztönzi. A hulladékkoncesszor azt írta: feladatuk az éves szinten több mint 3 milliárd darab nem újratölthető palack koncentrált visszagyűjtésének megoldása. A rendszer kialakításánál alapvető cél volt, hogy a már régóta futó betétdíjas rendszerbe tartozó újrahasználható palackok se szenvedjenek hátrányt. A MOHU a beépített gépeknél a többutas palackok kezelését is lehetővé tevő úgynevezett soft drop modult ajánlott fel azoknak a forgalmazó-visszaváltó kiskereskedelmi partnereinek, amelyek többutas palackokat is forgalmaznak – ők nagy számban éltek is a lehetőséggel. Ezen felül az új, egyutas csomagolásokat visszaváltó automaták beállítása mellett többen megtartották a palackok kezelésére korábban is használt visszaváltó gépeiket vagy a kézi visszavétel lehetőségét. Az, hogy a gyártó milyen palackot hoz forgalomba, többnyire üzleti döntés – tették hozzá.

Kötelezővé tennék a többutas italpalackok visszaváltását is

Mivel a hulladék-kibocsátás csökkentése kiemelten fontos környezetvédelmi érdek, és a jelenlegi szabályozás a hulladéktermelést ösztönzi, korrekcióra lenne szükség – állítja ugyanakkor a Humusz. A szervezet alelnöke, Szabó György elmondta, a többutas csomagolások „diszkriminálása” azért probléma, mert az újratöltés jelentene csak valódi hulladékcsökkenést, míg az egyutas (tehát nem újratöltött, hanem összenyomott, összetört, alapanyagként újrahasznosítható) csomagolások hatékonyabb begyűjtése legfeljebb az újrahasznosítási folyamatokat képes pozitívan befolyásolni. Ehhez képest a jogszabály csak az egyutas italpalackok visszaváltását tette kötelezővé, a többutasokét nem. A gyártó eldöntheti, hogy forgalmazza-e többutas palackban is a termékét, és a kereskedőnek sem kötelező többutast is tartani az adott termékből, ha az elérhető. A kereskedők pedig a logisztikai költségeket nézik, ha ugyanaz a termék mindkét csomagolásban elérhető.

Jogszabály-módosítással el kellene érni, hogyha egy üzlet tart egyutas palackos italokat, akkor tartson többutast is, és azokat vissza is vegye, illetve a visszaváltási rendszerben résztvevő kereskedőket kötelezzék az újrahasználatra alkalmas palackok visszaváltására is

– szorgalmazza Szabó.

Farkas Norbert / 24.hu

Szintén jogszabályi szinten kellene rendezni a Humusz szerint, hogy amely italszegmensben van vagy lesz újratölthető csomagolás, azokat kötelező  legyen választékban tartani. Modell lehet az osztrák szabályozás, ahol kötelező kvótákat határoztak meg a kiskereskedelemben értékesített újrahasználható csomagolások arányára vonatkozóan.

Arra is kitértek, hogy a többutas palackokért nem jár kezelési díj a kereskedőnek, míg az egyutas csomagolásoknál igen: ha van gép, 7,5 forint/palack, ha kézi visszaváltási helyről van szó, akkor pedig 5 forint palackonként. Innen nézve is kifejezetten ellenérdekeltek lehetnek a többutas rendszer megtartásában a kiskereskedők – állítja a Humusz.

A szabályozás hiányossága és az ezzel kapcsolatos, az üzleti érdeknek megfelelő üzleti magatartás abba az irányba mutat a Humusz szerint, hogy

  • a tartósan használható, újratölthető italcsomagolások megszűnésre vannak ítélve, mert azok a gyártók, amelyek még megmaradtak, egyre kevésbé tudják eljuttatni a fogyasztókhoz ezeket a termékeket.
  • A fogyasztók pedig egyre kevesebb átadási ponton tudják visszajuttatni a gyártókhoz a göngyölegeket.

Az is nem kívánatos következmény, hogy éppen a tartós, újrahasználható üvegek kerülnek jelentős mennyiségben a szemétbe, miáltal a gyártók költségei drasztikusan megnőnek, hiszen egyre több új üveget kell vásárolniuk – érvel a Humusz. A szabályozás kialakításánál hibázó államigazgatás csak úgy tud változtatni a helyzeten, ha a jövőben az újratölthetőre mennyiségi kvótát ír elő az egyes iparágak számára, amihez aztán a kereskedelemnek is alkalmazkodnia kell, tehát végül őket is kötelezhetik az újratölthetők átvételére is, teszik hozzá.

Farkas Norbert / 24.hu

A szabályozást az újratölthető csomagolásokat forgalomba hozó gyártóknak okozott gazdasági káron túlmenően azért tartják rendkívül aggályosnak, mert az újrahasználat az EU által elvárt hasznosítási arányok teljesítésénél nagy jelentőségű, azaz a csak eldobható csomagolásokon alapuló rendszer hosszabb távon nem lesz elég a hasznosítási kvóták teljesítéséhez. Ebből következik szerintük, hogy

az újrahasználat kötelező bevezetésére előbb-utóbb mindenképp sort kell keríteni.

A költsége viszont akkor már a gazdálkodók szintjén és társadalmi szinten is magasabb lesz, mintha ezt most meglépte volna az ország. A Humusz Szövetség mind a MOHU-t, mind az illetékes minisztériumot megkereste a meglátásaival.

A gyakorlati fogyasztói visszaváltási tapasztalatokról több cikket, videót is készítettünk, így bemutattuk például, hogy a falvakban tízből nyolcan kidobják az üres palackokat, illetve vannak, akiknek a megélhetést jelenti a palackgyűjtés.

Kapcsolódó
„Mohu? Az a morbid humor rövidítése” – valakinek idegeskedés, másnak nyugdíjkiegészítés az üvegvisszaváltás
Vegyesek a tapasztalatok az új visszaváltó automatákkal: néha minden flottul megy, máskor a jó állapotú palackokat is többszöri próbálkozásra fogadja csak el a gép, vagy technikai hiba miatt nem elérhető az állomás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik