Gazdaság

Véget vet a kormány egy ingyenes házfelújítási programnak

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Megszűnhetnek vagy kedvezőtlenebbé válhatnak az utóbbi időben gombamód szaporodó, ingyenes födémszigetelési programok, miután a Magyar Közlönyben megjelent, új energiahivatali rendelet szigorított az ilyen akciók alapját adó feltételeken. „A módosítások miatt az ingyenesség szinte biztosan megszűnik, de a kedvező árú konstrukciók valószínűleg megmaradnak" – mondja Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke.

Alaposan megmozgatták az építőipari piacot az utóbbi hónapokban az ingyenes padlásfödém-szigetelési akciók. Ezeket azok a családiház-tulajdonosok vehették igénybe, akik tulajdonjoggal rendelkeznek olyan épületben, amely korábban nem volt ellátva födém-hőszigeteléssel. „Ezek alól az akciók alól most kihúzta a talajt a kormány azzal, hogy a szeptember 19-i Magyar Közlönyben módosította az Energiahivatali rendeletet” – idézik a közleményben Juhász Attilát.

Ahhoz, hogy a változás lényegét megértsük, előbb érdemes megnézni, miért is érte meg az akciókat meghirdető vállalkozóknak, hogy ingyenesen szigeteljenek családi házakat. Az ok az EKR-ben, azaz az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben keresendő. Magyarország a Nemzeti Energia- és Klímatervében célul tűzte ki, hogy a végső energiafelhasználása 2030-ban ne haladja meg a 2005-ös értéket. Ezért 2021. január 1-től egy új szakpolitikai eszközt vezettek be, az EKR-rendszert.

A rendszer lényege, hogy a kötelezetteknek, azaz az energia- és üzemanyag-kereskedelmi vállalatoknak olyan intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek arra ösztönzik fogyasztókat, hogy energiát takarítsanak meg. Ezeket a megtakarításokat HEM-ekkel, azaz hitelesített energiamegtakarítási tanúsítványokkal kell igazolniuk, és amennyiben ezt nem teszik, akkor büntetést kell fizetniük, nem is keveset. A HEM egy korlátozottan forgalomképes vagyoni értékű jog, amelyet nagy tételben tömbösítve az erre létrehozott, speciális energiatőzsdén lehet értékesíteni.

Sok piaci szereplő vált érdekeltté abban, hogy ilyen típusú energiamegtakarítási intézkedésekre ösztönözzék a lakosságot, mert ez egy kifejezetten jó üzlet. Különösen ott volt nyereséges ez a modell, ahol olcsóbban volt megvalósítható a HEM előállítása, mint annak a piaci ára.

„Itt kerül képbe a födémszigetelés mint olyan beruházás, amelyen viszonylag olcsón elég nagy energiamegtakarítást lehet elérni” – magyarázza Juhász Attila. Létezik ugyanis egy EKR-katalógus, amely egyszerűsített elszámolást tesz lehetővé az ilyen beruházások esetében. Ebben egy „ökölszám” alapján 1 négyzetméterre vetítve 0,5 GJ/m2 energiamegtakarítás mutatható ki abban az esetben, ha 25cm-es üveggyapottal leszigetelik egy családi ház padlásfödémét.

Juhász Attila példájával szemléltetve a modellt, egy 100 négyzetméteres családi ház esetében így 50GJ energiamegtakarítás érhető el, amelyet a legutóbbi szeptemberi HEM-kereskedési napon 13 ezer forintos áron lehetett értékesíteni. Ez azt jelenti, hogy

a födémszigetelést végző vállalkozók 650 ezer forintot kaphattak az egy családi házon elvégzett szigeteléssel megszerzett HEM-ért.

Ez az összeg áll szemben a költségekkel. Ilyen költségek a hitelesítés díja, az üveggyapot anyagára és annak szállítási költsége, a kivitelezés, valamint az egyéb adminisztrációs, szervezési és marketingköltségek is. Mindezen költségek mellett, a számításunk alapján, akár 150–200 ezer forintos profit is tudott képződni egy átlagos kádárkockán, ami nagy motivációt jelentett az erre specializálódott vállalkozónak.

Ezek a változások várhatóak

„Építőanyag-kereskedőként azt tapasztaltuk, hogy a leginkább működő modell az volt az elmúlt időszakban, hogy a polgármesterek segítségével lakossági fórumokat tartottak, és erre a szolgáltatásra a polgármesteri hivatalokban lehetett jelentkezni” – mondja Juhász Attila. A hivatal ezzel igazolta a program hitelességét, és nagyban javított a kivitelezés hatékonyságán: a tömegesség csökkentette a szállítási díjakat, a kivitelezők pedig – akár egy utcát végigjárva – egyik házról a másikra át tudtak menni, nem kevés időt spórolva ezzel.

Az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke szerint ez a hirtelen megnövekedett igény az üveggyapotpiacon ellátási zavarokat is okozott, amik (a meglévő beszerzési források mellett) alternatív külföldi beszállítók bevonását, a szállítási határidők növekedését, valamint az árak enyhe emelkedését is jelentették.

Ebben a rendszerben hozott jelentős változást a múlt csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent MEKH-rendelet, amely több lényegi változást hoz magával:

  • az egyik legnagyobb változás, hogy a végső energiamegtakarítás számítási módszere 0,5 GJ/m2-ről 0,46-ra változik, ami 8 százalékkal csökkenti az egy épületen elérhető HEM-ek mennyiségét, vagyis a fenti példában szereplő 650 ezer forintról 598 ezer forintra csökkenti a bevételt.
  • A korábbi 25 cm-es üveggyapot-vastagság helyett minimum 30 cm lesz az elvárás. Ez egy négyzetméterre kivetítve nagyságrendileg 500 Ft-ot, egy 100 négyzetméteres épület esetén 50 ezer forint többletköltséget jelent.
  • Új elemként került be a kétrétegű fóliaterítés, a szigetelés alatt egy párazáró fólia, majd, a szigetelés felett, egy porosodást gátló, páraáteresztő fólia kötelező elhelyezése is. Ezen termékek anyag- és többletmunkadíj-ára megközelítőleg 500 Ft négyzetméterenként, ami újabb 50 ezer forintos költségnövekedést eredményez.
  • Az új rendelet kötelezően előírja, hogy ezután kötelezően minden 10. épületet – energetikai szempontból – a hitelesítő szervezetnek helyszíni szemlével is le kell ellenőrizni, aminek szintén lesz költsége.

A biztosan emelkedő költségek miatt a kivitelezőknek az eddigi feltételekkel már nem fogja megérni a munka. A rendszer szigorítása nem jelenti azt, hogy a családiház-tulajdonosok a jövőben ne kapnának rendkívül kedvező ajánlatokat házuk födémszigetelésére, de az ingyenesség szinte biztosan megszűnik. „Arra lehet számítani, hogy a padlásfödém-szigetelési rendszer szinte biztosan megmarad, de nem lesz ingyenes, ellenben kedvező áron hozzá lehet majd jutni a lakosságnak. Ez azt is fogja jelenteni, hogy amennyiben fizetni kell érte, egyrészt sokkal mérsékeltebb és kiegyensúlyozottabb lesz a jövőben a kereslet, másrészt a minőségi elvárás is lényegesen nagyobb lesz, így a kókler kivitelezők, akik tömegesen nem megfelelő minőségben szolgáltatnak, ki fognak rostálódni” – mondja Juhász Attila.

Nagy kérdés azonban, hogy az ez idáig leszigetelt, de még nem hitelesített HEM-ek már az új feltételrendszer szerint lesznek-e elszámolva, és joggal merülhet fel a kérdés, hogy akiknek a soron következő napokban vagy hetekben előre betervezett és leegyeztetett padlásszigetelésük lesz, azoknál a kivitelezés meg fog-e valósulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik