Gazdaság

Öt év alatt a felére csökkent a begyűjtött anyatej, tényleg szükség lehet a Nemzeti Anyatejbankra

Raul ARBOLEDA / AFP
Raul ARBOLEDA / AFP
A kormány június végén döntött az anyatejgyűjtés megreformálásáról. Évtizedekig olajozottan működött a rendszer, mostanra azonban megnőtt a kritikus pontok száma, gond van például a mennyiséggel és a hozzáférhetőséggel is.

Az anyatejbegyűjtés a múlt század elején indult Magyarországon, az 1960-as évek közepén pedig Dr. Buda Károly debreceni főorvos megszervezte az úgynevezett háztól házig anyatejgyűjtést. De ha működik a rendszer, akkor miért kell megreformálni? A kormány júniusi döntése világosan jelzi, hol lehetnek a problémák. A kabinet előírta például

  • az anyatejgyűjtő állomások országos kiterjesztését.
  • Azt, hogy minden rászoruló kora- és újszülöttnek, valamint csecsemőnek egyenlő eséllyel kell hozzáférnie a megfelelő táplálásához szükséges donor anyatejhez.
  • Október végéig részletes szabályozási javaslatot kell készíteni az anyatejgyűjtő állomások tartós működési és jogszabályi feltételeinek felülvizsgálatára, ideértve a finanszírozási szabályok módosítását is.
  • Jövő március végéig ki kell dolgozni minden vármegyére kiterjedően az anyatejgyűjtő állomások országos rendszerének koncepcióját, és felülvizsgálni az infrastruktúra kiépítésének, megújításának lehetőségét.
  • Jövő év végéig intézkedni kell a szoptatás, az anyatejes táplálás népszerűsítése és a donor anyatej leadásának ösztönzése érdekében,
  • valamint a Nemzeti Anyatejbankhoz el kell készíteni 2026 végéig egy egységes nyilvántartó informatikai rendszer terveit.

Kevesebb anyatejgyűjtő, kevesebb anyatej

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) lapunknak azt írta: jelenleg 16 anyatejgyűjtő állomásnak van finanszírozási szerződése. A lapunknak megküldött táblázatukból az látszik, hogy

  • nincs minden vármegyében anyatejgyűjtő, vagyis nem nevezhető országosnak a lefedettség,
  • a többség önkormányzati tulajdonban van (10), de állami (4) és egyetemi (2) tulajdonú is akad köztük,
  • valamint összesen havi 24 millió forintból tartják fent a 16 anyatejgyűjtő állomást.

A NEAK azt is írta, hogy három állomás szűnt meg az elmúlt egy évben

  • Csongrád-Csanád Vármegyében,
  • Heves Vármegyében
  • és Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében.

Ebből a Csongrád-Csanád vármegyei szolgáltató feladatátadás miatt szűnt meg, az átvevő szolgáltatóval várhatóan rövid időn belül megkötik a finanszírozási szerződést. A finanszírozás az Egészségbiztosítási Alapból történik, minden szolgáltató a finanszírozási szerződésben meghatározott fix díjban részesül – tették hozzá.

Kértük, hogy 2010-től adjanak adatot arról, miként alakult évről évre a tejadók és az anyatejet igénybe vevők száma, illetve a leadott tejmennyiség és a tejért adott ellenérték, valamint az anyatejgyűjtés fenntartásának költsége. Csupán annyit írtak, hogy az elmúlt öt évben a leadott tej mennyisége 12,8 millió milliliterről közel a felére, 6,6 millió milliliterre csökkent.

A NEAK oldalán mi nem találtuk meg az anyatejbegyűjtők listáját, linket ők sem küldtek, pedig kértük. Találtunk viszont egy listát egy civil szervezet, a Melletted a helyem alapítvány oldalán az anyatejbegyűjtő és -elosztó állomásokról, ám ez valószínűleg frissítésre szorul, mert még 19 anyatejbegyűjtő szerepel rajta, köztük például a gyöngyösi begyűjtő is, amelyet viszont már tavaly bezártak.

A legjobb táplálék a babáknak

A babák életének első 6 hónapjában a WHO és a magyar szakemberek szerint is a legideálisabb táplálék az anyatej. A beteg csecsemőknek még inkább szükségük van arra, hogy életük kezdeti időszakban (de később is) hozzájussanak a természetes, teljes értékűen mással nem pótolható anyatejhez. Információink szerint jelenleg csak a legrászorultabbak tudnak anyatejet kapni, miközben ennél nagyobb lenne az igény rá.

Írtunk a kormányhatározatban feladatot kapó mindhárom minisztériumnak is, közülük a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) válaszolt. Hangsúlyozták, a kormány elkötelezett a gyermekközpontú és családbarát értékrend, valamint a gyermekek egészséges fejlődése mellett, amelynek egyik fontos feltétele, hogy minél több kisbaba jusson anyatejhez. Magyarországon ingyenesen kaphat donor anyatejet minden, legfeljebb 8 hónapos csecsemő, aki számára a házi gyermekorvos vagy gyermekgyógyász szakorvos anyatejet rendel. Hivatkoztak a kormányhatározatra, és biztosítottak, hogy időben tájékoztatást adnak majd arról, mire jutottak a felülvizsgálat során, illetve miként szabályoznák újra a területet. Kiemelték még, hogy a jelenlegi 3500 forint helyett 2025. január 1-jétől 5400 forintra emelkedhet a leadott anyatej literenkénti ára.

Begyűjtés és elvitel

A védőnők szerepe meghatározó abban, hogy a felesleges anyatej ne vesszen kárba, és minden anya tájékoztatást kapjon az anyatejleadás lehetőségéről, javítva ezzel sok rászoruló csecsemő életesélyeit, kilátásait. Az anyatej adásánál az egyik legfontosabb tényező a biztonság. Anyatejet csak az az anya adhat, aki teljesen egészséges, nem szed olyan gyógyszert, amely átjut az anyatejbe, nincs káros szenvedélye (nem dohányzik, nem iszik alkoholt, nem él kábítószerrel). A védőnők tájékoztatják az anyát a szükséges szűrővizsgálatokról, az egészséges táplálkozásról és a megfelelő folyadékbevitelről, valamint az anyatej fejéséről, gyűjtéséről, a higiénés előírások betartásáról, a megfelelő tárolásról.

Jessica Bordeau / BSIP / AFP

Az anyatejgyűjtők a fejéshez steril üveget adnak, meghatározott munkanapokon hűtőtáskával felszerelt kocsikkal házhoz mennek, és begyűjtik az anyatejet (fagyasztott tejet nem lehet leadni). A begyűjtött anyatejet leszűrik, mérik, pasztörizálják, tárolják és szét is osztják, illetve a leadott mennyiséget havi összesítésben továbbítják az OEP felé – elszámolás céljából. Az elszámolási időszak a naptári hónap. A napi elszámolható anyatej mennyiséget – melyet egy tejadó anyuka a saját gyermekének táplálásán felül, egészségkárosodás nélkül, megfelelő minőségben le tud adni más baba számára – 800 milliliterben maximálták, így legfeljebb ennyit fizet a tb. Általában az igénybe vevőknek el kell menniük az anyatejért – az elosztók pedig a védőnői szolgálatoknál találhatók.

Kik kaphatják?

Az anyatejellátás az egészségbiztosítás természetbeni ellátása, a csecsemőnek járó egészségügyi szolgáltatás. A fekvőbeteg gyógyintézeti kezelése alatt, illetve a járóbetegként ellátott csecsemő is jogosult a társadalombiztosítási támogatással nyújtott anyatejre, ha az anya saját tejével nem tudja táplálni, és a baba koraszülött vagy kis súlyú (2500 g alatti). Az érett újszülött és a csecsemő akkor jogosult a támogatott anyatejre, ha súlyos táplálkozási allergiában, felszívódási zavarban vagy hasműtéttel járó fejlődési rendellenességben szenved, illetve az anya nem tudja őt saját tejével táplálni.

A jogszabály alapján jogosult lehet még a csecsemő, ha az anya fizikailag alkalmatlan az anyatejes táplálásra, olyan fertőző betegségben vagy mérgezésben szenved, amely a csecsemő egészségét veszélyezteti, olyan gyógyszert szed, amely szedése a szoptatás időszakában ellenjavallt, súlyos, gyakori tudatvesztéssel járó állapotban van, pszichés állapota a szoptatást lehetetlenné teszi, a szoptatás időszakában meghalt, vagy a gyermeket elhagyta.

A járóbeteg-ellátás keretében társadalombiztosítási támogatással rendelt anyatej elszámolására a háziorvos, a házi gyermekorvos vagy a védőnő igazolása alapján az anyatejet adományozó személyek közvetlenül jogosultak. Az anyatej adómentes jövedelem azoknak az anyáknak, akik adják, az igénybe vevőknek pedig térítésmentes szolgáltatás.

Egyéb lehetőségek

Speciális hazai opció az úgynevezett dajkatej, amely magánszemélytől kapott, az OEP által térített anyatej. Ilyenkor a kötelező vizsgálatok meglétét és a mennyiségi elszámoláshoz szükséges átadás-átvételi lapot a háziorvos vagy a védőnő igazolja. Erre Budapesten is van lehetőség, kisebb vidéki városokban, falvakban viszont jelenleg csak ez a rendszer működik. A dajkatej nem pasztörizált, ezért adása és elfogadása bizalmi kérdés. Előnye, hogy anyatejgyűjtő nélkül is kaphatnak tejet a rászoruló csecsemők, illetve hogy a dajkatej bioaktív anyagainak szintjét nem csökkenti a pasztörizáció (élő sejteket is tartalmaz), hátránya viszont, hogy a tej bevizsgálása nagyrészt elmarad, mert legtöbbször háztól házig rendszerben működik. Információink szerint a skandináv országokban nagy hagyománya van a nem pasztörizált női donortejadásnak, de szigorú feltételekhez van kötve.

A nemzetközi szakirodalom nem ajánlja, hogy interneten kínált vagy egyéb forrásból származó, nem bevizsgált, nem szűrt, nem pasztörizált tejet adjanak a babáknak, illetve hogy a tej gyűjtésére és tárolására nem kiképzett személytől szerezzen be valaki anyatejet. Ennek ugyanis számos kockázata lehet a babára nézve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik