Gazdaság

Újfajta bírság jön a magyar utakon, súlyos büntetés vár a veszteglő járművekre

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium rendelettervezete a kormány honlapján, amelynek célja a közúti területen, a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető módon veszteglő járművek elszállításának, tárolásának, és szükséges esetben értékesítésének szabályozása. Akár eladásra vagy bontóba is kerülhetnek a járművek – írja az infostart.hu.

Mint az augusztus 1-ig társadalmi egyeztetésre bocsátott dokumentumokban olvasható, az országos közutakon a megállási tilalom hatálya alatt a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető vagy a közútkezelői feladatok végzését akadályozó, a közúti ellenőrzéseket akadályozó módon várakozó, továbbá a közút területén hátrahagyott járművekre vonatkozik majd a szabály. Azt részletezi, hogy a közútkezelő hogyan és mennyiért szállíthatja el, tárolhatja és adhatja el az érintett járműveket, illetve szükség esetén hogyan nyújthat segítséget azok sofőrjének – összegeznek a portálon.

  • Azonosíthatatlan járműnek nevezik az olyan elhagyott járművet, amely hatósági jelzéssel nem rendelkezik, valamint az olyan elhagyott járművet, amelynek üzembentartóját vagy tulajdonosát nem lehet megállapítani.
  • Elhagyott járműként definiálják az olyan veszteglő járművet, amelynek járművezetője nem tartózkodik a helyszínen.
  • Hátrahagyott jármű az olyan veszteglő jármű, amely a közút területén, lakott területen kívül legalább 72 órája változatlan helyen áll.
  • Veszteglő jármű a tervezet szerint az, amely a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető, a közútkezelői feladatok végzését akadályozó, a közúti ellenőrzések helyszínén a méréseket, valamint a közúti ellenőrzéseket akadályozó módon várakozik.

A közútkezelőt a rendelet felhatalmazza arra, hogy azonnal, vagy néhány órán, napon belül elszállítsa a veszteglő járműveket, ennek szabályait részletezi a szövegtervezet.

Előírás lesz például, hogy a veszteglő jármű helyszínen tartózkodó járművezetője köteles a veszteglő járműnek a közútkezelő vagy megbízottja részéről történő elszállítását lehetővé tenni. Az érintett jármű a gyorsforgalmi út pihenőhelyére szállítható, ha a veszteglő jármű helyszínen tartózkodó járművezetője ezzel egyetért és az elszállítás költségének megfizetését vállalja, az elszállítás befejezését követően helyszíni fizetéssel, illetve ha nincs a veszteglő járműnek a közutat szennyezővagy károsító hibája vagy sérülése. De itt is legfeljebb 72 órát lehet a kocsi, utána elviszi innen a közútkezelő.

Ha a jármű tulajdonosa nincs a helyszínen, amikor a közútkezelő észleli a szabálytalanságot, és a járművet végül elviszik, akkor az az elszállítással és tárolással kapcsolatosan felmerült költségek megfizetését követően vehető vissza. E visszavétel elmaradása esetén a járművet a közútkezelő értékesítheti (árverésen) vagy más módon hasznosíthatja, akár át is adhatja a regisztrált bontó-hulladékkezelő részére.

Ha intézkedés közben jelenik meg az elhagyott jármű tulajdonosa, akkor kérheti az elszállítás félbeszakítását vagy megszüntetését, de a rendelet szövege szerint

a megkezdett intézkedés költségét ki kell fizetnie.

Az árak 1800 kg / 3500 kg össztömegig (forint)

  • segélyszolgálat: 39 000 / 46 800
  • járműszállítás 2 személyig: 46 800 / 58 500
  • járműszállítás 2-5 személyig: 58 500 / 78 400
  • személyszállítás (külön járművel): 35 100 / 35 100
  • plusz vontatmány (utánfutó, lakókocsi, tréler): 27 300 / 31 200
  • darus, dollys autómentés (nem gurítható jármű esetén): 78 400 / 117 000
  • Tárolás járműegységenként, szilárd burkolattal ellátott, őrzött telephelyen, naponta: 3900 forint egységesen

Éjszakai pótlék (20:00 –06:00): plusz 25 százalék. Hétvége/ünnepnap/munkaszüneti nap, pótlék (0-24): plusz 25 százalék

Ajánlott videó

Olvasói sztorik