Gazdaság

Lakáspiac: nagy a kínálat, most válogathatnak a vevők, és még az árak sem szálltak el

Metrodom
Metrodom
A gyengébben teljesítő tavalyi év után az ingatlanosok egyöntetűen élénkülést várnak a lakáspiacon. A vevők számára pozitív fejlemény, hogy a kínálat nagy, az áremelkedés pedig visszafogott volt az év eddig eltelt részében.

Nagy lendülettel kezdett idén a lakáspiac, az egyes ingatlanos cégek 30-40 százalékkal növekvő forgalomról számolhattak be az év elején. A Magyar Nemzeti Bank májusban kiadott összegzése alapján 2024 első negyedévében országosan 30 százalékkal bővült az adásvételek száma az előző év azonos időszakához képest.

Ez látványos javulás a 2023as évhez viszonyítva, igaz, akkor az elmúlt 10 év leggyengébb forgalmát láthattuk. A befektetői lakásvásárlások esetében óriási elszívó hatást jelentett a magas hozammal kecsegtető állampapírvásárlás, a saját célra ingatlant vásárlók pedig kétszer is meggondolták, hogy eladósodjanak-e mondjuk 10-12 százalékos hitelkamat szinten.

Idén mindkét fronton változás állt be, egy számjegyűre olvadtak a hitelkamatok és a befektetők számára is vonzóbbá vált a lakáspiac. Az sem mellékes, hogy az 5 százalékos lakásáfát újabb két évvel meghosszabbították, ami rövid távon ösztönözheti a kínálat bővülését.

Ilyen körülmények között mindenki élénkülést vetített előre az idei év egészére. Nem beszélve arról, hogy júliusban állami támogatású energetikai felújítási program is indult, ami minden bizonnyal élénkíti a használt lakások iránti keresletet. Ennek az egyik következménye lehet azután, hogy a használt lakást eladók egy része új építésű ingatlant keres, ami magával húzza az új lakások piacát is.

A lendület az időben előre haladva valamelyest ugyan csökkent, de még mindig élénkebb a lakáspiac a múlt évinél. Az ingatlan.com, a lakáshirdetések alapján májusban azt jelenthette, hogy az év első 5 hónapjában 18 százalékkal nőtt a kereslet az egy évvel korábbihoz képest.

Metrodom

További élénkülés lehetőségét jelezték előre annak alapján is, hogy a továbbköltözés előtt álló tulajdonosok egyre több lakóingatlannal jelennek meg a kínálatban. Az ingatlanosok a továbbköltözni szándékozókat indikátornak tekintik, hiszen ők egyben új keresletet is támasztanak, közülük sokan új lakást keresnek. A kínálat bővülése először a továbbköltözés előtt álló tulajdonosok körében szokott jelentkezni, és ennek egy része később az ingatlanközvetítők kínálatában is megjelenik.

Júniusban takaréklángra kapcsolt az ingatlanpiac, ahogy ez évek óta szokásos a nyári hónapokban. Ezzel együtt keresletet élénkítő tényező lehet a július elsejével elindult felújítási program és a megrendelőknek segíthet az is, hogy elindult az építőanyag árfigyelő rendszer.

Az MNB adatai azt mutatják, hogy a fővárosi újlakáspiac forgalma 2024 első negyedévében fokozott aktivitást mutatott, Budapesten 1307 új társasházi lakás kelt el, ami az előző év azonos negyedévi mélyponton lévő eladásokat 84 százalékkal meghaladta. Az élénkülő kereslethez alkalmazkodva kimagasló számú újlakás került a piacra a negyedév során, így a Budapesten még megvásárolható lakások száma enyhén emelkedett éves összevetésben, vidéken pedig a visszafogottabb értékesítések a szabad kínálat 7 százalékos bővülését eredményezték.

Visszafogott áremelkedés

Ami az ármozgásakat illeti, Budapesten a szabad lakások 23 százalékát árazták át, ezen belül 78 százalékuknál árat emeltek a fejlesztő cégek. A fővárosi újlakások átlagos négyzetméterára 1,47 millió forintra emelkedett 2024 első negyedévének végére, ami 2,8 százalékos éves fajlagos áremelkedést jelent – áll a jegybanki jelentésben. Az ingatlan.com adatai is hasonlót mutatnak: az év első négy hónapjában országosan 3,5 százalékkal nőttek a lakásárak, Budapesten pedig csak 2,7 százalékos drágulás következett be. Ez a fokozottabb kereslet fényében visszafogottnak mondható, ami erősíti lakásvásárlók pozícióját – vonták le a következtetést.

Az ingatlanosok tehát úgy vélik, most érdemes lakást venni, hiszen nagy a kínálat, az árak pedig visszafogottan változtak. De emellett érdemes az ingatlanfejlesztők akcióit is számba venni, adott esetben milliókat javíthatunk vele a kondíciókon. Az egyik legnagyobb lakásépítő vállalkozás, a Metrodom, Duna-parti lakóparkjában, a Metrodom Riveren például most 20 millió forint maximális kedvezménnyel hirdeti lakásait. Arról van szó, hogy az akció keretében minden szoba (háló, illetve nappali) után 5 millió forint lejön az árból. A maximális kedvezményt is elérheti így a vevő, ha négyszobás ingatlanban gondolkodik. Az akció részleteit keresd a Metrodom weboldalán.

Azokra is gondoltak, akik nem saját lakhatásuk céljára vennék az ingatlant: 1 év ingyen property managementet biztosítanak a befektetés céljából vásárolt lakások esetén. Így a kiadással kapcsolatos problémákkal sem kell törődnie a vevőnek.

Miniváros a Duna-parton

A Metrodom prémiumkategóriában kínál lakásokat a Metrodom River lakóparkban, melynek első két üteme már átadásra került. A lakóparknak a fekvése is különleges: a Duna-partig nyúló, összesen 3 hektárnyi parkosított területről van szó a XI. kerületben a Budafoki úton. A fekvésen kívül az alkalmazott építészeti megoldások és a kínált szolgáltatások sora is egyedivé teszi a Metrodom Rivert az új építésű társasházak között. A lakások mindegyike korszerű technikával felszerelt okosotthon, a hűtés, a fűtés, és az okosredőnyök is irányíthatók.

Metorodom

Nem utolsó szempont a biztonság, ennek érdekében a teljesen körülkerített lakóparkba csak a fogadóépületen és a vízparti sétányra nyíló kapun keresztül lehet bejutni. A stresszt, a zajt és a légszennyezést csökkentették azzal, hogy a gépkocsiforgalmat teljes egészében a föld alá vezették. A lakástulajdonosok kocsibeállót is vásárolhatnak, ezek mindegyike külön, egyedi elektromosautó-töltővel (max. 11 kW) és saját elektromos mérőórával rendelkezik.

A lakópark valóságos városrész, saját játszószoba, bölcsőde, óvoda, játszótér is tartozik hozzá, de számos sportolási lehetőségre is mód nyílik, többek között edzőterem, kondi játszótér és egy csónakház is a lakók rendelkezésére áll majd.

Metrodom

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik