Gazdaság

FBSZ: A túladóztatás miatt vannak veszélyben az üzemanyag-kiskereskedő családi vállalkozások

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Független Benzinkutak Szövetsége Egyesület (FBSZ) május 10-én rendkívüli közgyűlést tartott, melyen megállapították, hogy

Veszélyben vannak Magyarországon az üzemanyag-kiskereskedelemben jelen lévő magyar családi vállalkozások.

Kiadott MTI OS közleményükben kitértek az okra is:

  • Túlzott fogyasztási jellegű adóterhek az üzemanyagokon (és általában az adórendszerben).

A szervezet megemlítette, az üzemanyag literárának  mintegy 50 százaléka adó, ami óriási terhet ró a magyar gazdaság és a magyar lakosság egészére. Az FBSZ szerint

miközben az egyes szektorokban jelenlévő, Magyarországon működő nagyvállalatok a stagnáló gazdasági környezetben is kimagasló profitabilitást értek el a lakosság és a kkv-szektor terhére, a lakosságot szegénységbe, a kkv-kat lehetetlen helyzetbe hozzák.

Megemlítették még, amit erősen nehezményeznek, hogy

  • az üzemanyag-kiskereskedelmi üzletágban ez évtől 20-szorosára, azaz 0,15 százalékról 3 százalékra emelték árbevétel arányában  a kisebb piaci szereplők adóterhelését,

miközben a legnagyobb piaci kiskereskedelmi szereplők adóterhelését 4,5 százalékról 3 százalékra csökkentették. Felhozták, hogy mindezt úgy lépte meg a kormány, hogy a MOL EBITDA 2022-2023 összesen: 2470,86 milliárd forint volt – ilyen látványos eredmény mellett csökkentették idén 1/3 résszel a cég kiskereskedelmi adóját, miközben az üzemanyagforgalmazó kkv-k kiskereskedelmi adóját 20-szorosára emelték.

Kitértek rá még, hogy más nagy cégek is milyen eredményesek voltak mostanában, például az OTP, az MBH és a Telekom is.

Az FBSZ tagsága úgy látja, hogy elengedhetetlen a magyarországi adórendszer reformja, egy stagnáló gazdasági pályán lévő nemzetgazdaságban, melynek állandó motorja a magyar családi kkv-szektor. Tagságuk elfogadta, hogy vásárlói mozgalmat indítanak a családi benzinkutak megmentése és fennmaradása érdekében, mivel szerintük csak ez a gazdasági szegmens biztosíthat versenyt  az üzemanyag-kiskereskedelemben a MOL monopol hatalmával szemben. Úgy vélik, a szektor megmaradása létfontosságú a magyarországi kiskereskedelem területén.

Az FBSZ úgy érzi, tagvállalatai mindent elkövetnek azért, hogy versenyképes árakkal várják vásárlóikat, ügyfeleiket. Szükségük van viszont forgalmuk növelésére, hogy megpróbálhassák kompenzálni a kormányzati nyomásra mesterségesen leszorított árrés miatti veszteségeket, ki tudják termelni költségeiket és életben maradhassanak.

Így reagált a minisztérium

A Nemzetgazdasági Minisztérium válaszul felszólította a Független Benzinkutak Szövetségét és annak elnökét, Egri Gábort, hogy a családok érdekeit szem előtt tartva, fejezze be a vádaskodást. Az NGM MTI OS-közleménye szerint a háború és a háborús árak jelentős terheket rónak a családokra. Valós megoldást a béke jelentene, de addig is a kormány arra törekszik, hogy a háborús árakat visszaszorítsa. Ezért a családok védelme érdekében a kormány felszólította az üzemanyagkereskedőket, hogy önkéntesen csökkentsék a benzin és a gázolaj árát is. Az ugyanis nem fogadható el, hogy kizárólag a profitot nézzék, a magyar családok érdeke az, hogy ne fizessenek többet a szomszédos országok átlagánál.

Az NGM szerint az üzemanyagkereskedők többsége megértette és elfogadta a kormány szándékait és célját, így az elmúlt hetekben jelentős árcsökkentést hajtottak végre az üzemanyagok esetében. Benzinért 38 forinttal, a gázolajért 52 forinttal kell kevesebbet fizetnie a családoknak áprilisi, illetve februári csúcsértékeikhez képest. Azaz a kormány a benzin árát közel 6%-kal, a gázolaj árát mintegy 8%-kal csökkentette.

Ezzel szemben az NGM szerint a Független Benzinkutak Szövetsége téves állításokat fogalmazott meg. A Szövetség a családok biztonságával szemben kizárólag saját profitját félti és amiatt aggódik, hogy árrése szűkebbé válik. A megtévesztő kommunikáció helyett a hatékonyság növelésére, a költségek leszorítására kellene törekedni, hogy olcsóbban tudják árusítani az üzemanyagokat – szögezte le az NGM.

A minisztérium hamisnak és megtévesztőnek nevezte továbbá a más szektorokkal való összehasonlítást azzal, hogy a kormány minden egyes szektorban extraprofit adót vezetett be, ahol olyan extra jövedelmek és profitok keletkeztek, amelyekért az adott vállalkozások nem dolgoztak meg. Így történt ez a bankszektor, a kiskereskedelmi szektor és az energiaszektor esetében is – példálóztak. Az sem igaz szerintük, hogy az üzemanyagárak adótartalma kiemelkedő Magyarországon. Hazánkban az üzemanyagok adótartalma alacsonyabb, mint a szomszédos országokban. Magyarországon a benzin esetében 46% az adótartalom, míg a szomszédos országokban átlagosan 49%. A gázolaj esetében 45 százalékot tesz ki az adótartalom hazánkban, szemben a szomszédos országokban tapasztalható 50százalékos szinttel – szögezte le az NGM.

Megállapítható továbbá szerintük, hogy az üzemanyagforgalmazó piacon belül a színes és a kisebb, fehér (független) kutak közötti szembenállás a piaci struktúra sajátosságából fakad. Ebben a versenyben azonban mindenkinek szabad utat kell biztosítani.

A szövetség állításaival szemben hansúlyozták azt is, hogy a magyar kormány 2010 óta kiemelten támogatja a kkv-szektort, és annak megerősítésére, hatékonyságának és versenyképességének növelésére törekszik. Ezt szolgálja többek között a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program, az uniós források, köztük a GINOP Plusz 450 milliárd forintos kerete is, de szintén a szektor érdemi megsegítése érdekében volt érvényben a kkv kamatstop intézménye, amely vállalatok ezreit mentette meg az ellehetetlenüléstől sorolta a minisztérium hozzátéve, hogy ezek a források a benzinkutak előtt is nyitva állnak.

Korábbi cikkünkben levezettük többek között, hogyan állunk adózási szempontból a környező országokhoz képest, és hogy az adócsökkentés hogyan hatna a hazai üzemanyagárakra.

Kapcsolódó
Adócsökkentés nélkül nagyon fájhat a benzin kötelező olcsóbbá tétele
Hogyan lehet megfelelni az elvárásnak, hogy a régiós üzemanyagárakhoz igazodjanak a magyar kutakon?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik