Gazdaság

Iváncsa: a koreai SK megmagyarázta a kirúgásokat, csökkent a világban a kereslet az akkumulátorok iránt

RTL HÍRADÓ
RTL HÍRADÓ

A kereslet visszaesése miatt kellett elküldeni munkásokat az iváncsai akkumulátorgyárból – közölte a koreai cég az RTL Híradóval.

Az RTL vasárnap számolt be először arról, hogy tömeges leépítés volt a koreai SK gyárában. A szakszervezet szerint több mint ezer embert érint a döntés, ami az alkalmazottak 70 százalékát is elérheti.

A cég ma azt közölte, hogy 609 kölcsönzött munkavállaló szerződését szüntették meg.

A döntést azzal indokolták, hogy az elektromos járművek iránti globális kereslet lassul, ami az akkumulátorgyártás csökkenéséhez vezet.

A Híradó idézte Szijjártó Péter tavalyi megszólalását, a külügyminiszter akkor azzal érvelt az akkumulátorgyártók betelepítése mellett, hogy ahova ezek a cégek települnek, ott lesz majd munkahely, és ott lesz gazdasági növekedés.

Az LMP szerint az iváncsai gyár legalább 170 milliárd forintos állami támogatást kapott, amit most vissza kellene, hogy követeljen a kormány.

Fónagy János hétfőn a parlamentben azt mondta, ez a kapitalizmus. Magyarázata szerint, ha jól megy egy üzem, akkor felveszik az alkalmazottakat, ha meg rosszul, akkor elbocsátják őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik