Gazdaság

Már Romániában is magasabbak a bérek, mint nálunk

MTI / AP / Andreea Alexandru
Érkező utasok haladnak el tájékoztató feliratok alatt a Bukarest közelében lévő Henri Coanda nemzetközi repülőtéren 2024. március 31-én. Ettől a naptól kezdődően Románia és Bulgária is hivatalosan a schengeni övezet részévé vált.
MTI / AP / Andreea Alexandru
Érkező utasok haladnak el tájékoztató feliratok alatt a Bukarest közelében lévő Henri Coanda nemzetközi repülőtéren 2024. március 31-én. Ettől a naptól kezdődően Románia és Bulgária is hivatalosan a schengeni övezet részévé vált.

Az elmúlt időszakban a román gazdaság gyorsabban nőtt, mint a magyar, a románok többet fogyasztottak, mint a magyarok, ráadásul vásárlőerőparitáson (PPS) számolva a bérek tavaly már magasabbak voltak Romániában, mint Magyarországon – írja keddi cikkében a Portfolio az Eurostat friss adataira hivatkozva.

A portál emlékeztet: a korábbi adatok azt mutatták, hogy az elmúlt néhány évben Románia egy főre jutó GDP-je megközelítette Magyarországot, a tavalyi évben pedig el is hagyta. A fogyasztást tekintve stabilabbnak látszik a román előny, és a béreknél kimutatható mostani előzés egyre kevesebb okot ad a kétkedésre. A lap szerint Bulgária is egyre nagyobb tempóban halad előre, így nem lenne meglepő, ha egy-két éven belül a bolgár fogyasztás is a magyar szintre emelkedne.

A Portfolio szerint a jelenlegi magyar bérszint egy magasabb fogyasztást indokolna, a román bérszint például – amely nem sokkal magasabb, mint a magyar – kissé a trend felett van. Összességében úgy látszik, hogy Magyarország nem rugaszkodott el a magas bérszinttel jellemezhető országok irányába, az egy főre jutó fogyasztásban már csak Bulgáriát előzzük meg. Úgy tűnik, hogy Magyarország nem tartja a lépést a régióval, a relatív pozíciónk romlása trendszerű. A jegybank friss jelentése szerint az elmúlt években a régiós országokhoz képest összességében relatív fejlettségünk és relatív termelékenységünk is kedvezőtlenebbé vált – emlékeztet a Portfolio.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik