Gazdaság

Havi egymilliót kértek a kórházaknak előnyösebb árajánlatot tevő cégvezetők a riválisuktól azért, hogy ne szorítsák ki őket a piacról

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított nyomozást a BRFK egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjével szemben, akik egy másik piaci szereplő cég tulajdonosát a gyanú szerint azzal zsarolták meg, hogy havonta egymillió forintért cserébe nem szorítják ki a cégét a piacról, és nem veszik el az üzleti érdekeltségeit.

A BRFK közleménye szerint a kórházak számára előnyösebb árajánlatot tevő cég vezetői a nyomozás adatai szerint két alkalommal hívták találkozóra a vetélytársukat.

Az első találkozón, január 12-én, egy zuglói irodaházban a két férfi felvetette a cégvezetőnek, hogy amennyiben támogatói szerződést köt velük, és tagdíjként havonta egymillió forinttal patronálja az ő érdekeltségükbe tartozó céget, akkor garanciát vállalnak arra, hogy a jövőben nem veszik el érdekeltségeit az egészségügyi ellátás körébe tartozó szállítási szolgáltatások piacán.

– fogalmazott közleményében a rendőrség.

A beszélgetés során a piacvezetők megjegyezték, hogy egyéb esetben magas szintű kapcsolataikat kihasználva ellehetetlenítik a férfi cégét, és kiszorítják az eddigi érdekeltségeiből is.

A BRFK zsarolás bűntett miatt rendelt el nyomozást, és elfogta a zsarolással gyanúsított két férfit, és kutatást tartott a lakásaikon. A nyomozók laptopokat, telefonokat, valamint több, a tevékenységi körükkel kapcsolatos dokumentumokat foglaltak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik