Egy 64 éves nőnek több millió forintot utaltak telefonos csalások áldozatai, az összegeket rendre felvette egy bankban, majd továbbutalta – írta a Police.hu. Internetes ismerősének a saját pénzéből is küldött közel kétmillió forintot. A hajdúnánási rendőrök pénzmosás miatt nyomoztak.
Mese habbal
Még 2022-ben a világhálón ismerkedett meg a 64 éves nő egy férfival. Az állítólagos jemeni orvossal hosszú hetekig, hónapig beszélgettek, és egyre bensőségesebb kapcsolat alakult ki közöttük. A megnyerő férfi azt is megosztotta a nővel, hogy viszonylag nagyobb pénzek folynak be hozzá, amiket rászoruló ismerőseinek ad. Ezeknek az összegeknek az áramoltatásában kérte a nő segítségét, akinek az volt a feladata, hogy a számlájára érkező pénzt levegye, majd továbbutalja. Három alkalommal közel nyolcmillió forint fordult meg így a keze alatt. A nyomozás során arra is fény derült, hogy az utalások telefonos csalásokkal átvert emberek folyószámláiról érkeztek.
Volt olyan eset is, hogy a Facebook-barát kórházi kezeléséről és annak költségeiről adott elő egy meggyőző mesét, ekkor a görbeházi lakos a saját pénzéből utalt át közel kétmillió forintot.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság pénzmosás miatt folytatott nyomozást a 64 éves nővel szemben. A nyomozók elvégezték az eljárási cselekményeket, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.
Korábban írtunk róla, hogy az is előfordult, hogy a telefonos banki csalás áldozatáról feltételezett a rendőrség pénzmosást, és emiatt zárolták a számláját is.
Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalon talál.