Tavaly mintegy 150 milliárd forintnyi állami támogatásra volt szükségük a magyarországi víziközműcégeknek ahhoz, hogy működőképességüket fent tudják tartani. Mivel a rezsicsökkentés miatt befagyasztották a víz- és a csatornadíjakat, a szolgáltatók legutóbb 2012-ben tudtak árat emelni. 2013 óta a göngyölt inflációs hatás körülbelül 70 százalékos lehetett, miközben a cégek kénytelenek voltak változatlan, rögzített áron adni a vizet a lakosságnak és az intézményi szereplőknek. Ez a bevételi szerkezet kivéreztette a szolgáltatókat, többségük csődközeli helyzetbe került, jellemzően saját tőkéjét is elveszítette, továbbá minden tartalékát felélte az elmúlt évtizedben.
A magyarországi víziközmű-hálózat kimutathatóan óriási mértékben leromlott amiatt, hogy egyetlen szolgáltató sem tudta kitermelni a hálózati karbantartás költségeit – csak a legszükségesebb javításokra jutott forrás.
Nemcsak a nagy területeket érintő csőtörések jellemzők immár a rendszerre – ilyen volt a tavaly decemberi érdi eset is –, hanem országszerte érkeznek beszámolók a vezetékes víz rossz minőségéről. Talán az eddigi legsúlyosabb eset a szigetvári volt: a baranyai város tízezer lakosának csaknem fele 2023 végéig másfél éven keresztül tartálykocsikból volt kénytelen vételezni a vizet, mert a helyi vízműtelep ihatatlan minőségű vizet bocsátott ki több városrészben.
Már látni, mennyit érhet a februári vízdíjemelés
A víziközműcégek számára az utolsó csepp a pohárban a villamosenergia-árak 2022-től indult drasztikus emelkedése volt, mivel költségeik körülbelül a felét az áramdíj teszi ki. Tavaly a kormányzat mentőövet dobott a szolgáltatóknak, az év végén pedig úgy döntött, hogy most már a vízfogyasztók is vegyék ki részüket az ágazat sanyarú helyzetének javításából.
Egy 2023. decemberi rendelettel hozzányúltak a „szent tehénhez”, a rezsicsökkentéshez, és drasztikus díjemelésről döntöttek a nem lakossági fogyasztók – vagyis az összes vállalat, önkormányzati és állami intézmény – esetében. Ennek keretében országosan egységes díjakat és egy alapdíjat állapítottak meg. Emellett létrehozták a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapot, amelyben tételesen minden egyes hazai szolgáltató esetében meghatározták, melyik cég mennyit köteles befizetni a megemelkedett díjbevételekből, illetve mekkora támogatásra jogosult. A kompenzációs alap úgy működik, hogy többletbefizetéssel számolhat az a nyolc – jellemzően nagyvárosokban működő – hazai cég, amely számára a díjemelés a működési költségeken felül várhatóan nagyobb árbevétel-növekedéssel járhat.
Az ellentételezési alap segítségével a víziközműcégeket arra ösztönözik, hogy ne a pontszerű hibajavításokra, hanem komolyabb felújításokra koncentráljanak, ezzel csökkentve a hálózati veszteséget, egyúttal növelve a rendszer megújítási ütemét – értékelt lapunknak Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. A legkedvezőbb helyzetben lévő nyolc víziközműcég a terv szerint 2024-ben körülbelül 20 milliárd forintot fizet be az alapba, és ezt a kabinet költségvetési pénzből további 80 milliárd forinttal kipótolja.
Mire elegendő ez? Ha azzal számolunk, hogy a társaságok 2023 és 2037 közötti gördülő fejlesztési tervei szerint a víziközmű-hálózatok rekonstrukciójára 3775 milliárd forintot kellene fordítani (ez az összeg szerepel az ÁSZ jelentésében is), akkor ez 2024-re leosztva 250 milliárdot jelent. Ehhez képest a díjemelések és az új alapdíj nyomán csupán 100 milliárdnyi többlet folyhat be a kompenzációs alapba.
ahhoz, hogy a víziközmű-hálózatot megfelelő ütemben lehessen megújítani – kalkulált az elnök, hozzátéve, hogy ez még elég optimista becslés. Pesszimistábbal állt elő lapunknak Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti képviselője, aki szerint csak az idei évben 400 milliárd forintra lenne szükség karbantartásra és felújításra ahhoz, hogy az infrastruktúra „széthullását” meg lehessen állítani.
Az idei plusz bevételek arra elegendők, hogy fedezetet nyújtsanak a bérekre és a működési költségekre. A víziközműcégek elkerülhetik a csődöt, ezen felül pedig ösztönözve lesznek arra, hogy minél több hálózatfelújítást hajtsanak végre – fogalmazott Kurdi Viktor. Ahhoz, hogy a megfelelő rendszerfelújításhoz hiányzó forrásokat előteremtsék,
Erről egyelőre tervezet nem született, de a következő lépés az lehet, hogy egy mérsékeltebb, méltányosabb áremelés keretében a lakossági díjak növelésével találjanak fedezetet a további, éves szinten 100–150 milliárd forintnyi forrásigényre – tette hozzá.
Így kerülhet magánkézbe a víziközműszektor
Sötétebben látja a helyzetet Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke, Tab fideszes polgármestere. „Nem látni, hogy lenne tudatos stratégia. Amikor a Nemzeti Vízművek Zrt. vezérigazgatója közölte a Pénzügyminisztériummal, hogy a rezsicsökkentett díjak és a valós költségek között akkora az eltérés, hogy az idén plusz 460 milliárd forintra lenne igény, akkor valószínűleg bepánikoltak, és kitalálták, hogy meg kell emelni a díjakat” – vázolta.
Ám szerinte az új ellentételezési alap plusz forrásaival csak a működési költségeket tudják majd fedezni a szolgáltatók, a hálózat megújítására ebből már nem lesz meg a szükséges forrás.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány januárban 200 milliárdos keretösszeggel országos rekonstrukciós programot indított, melynek célja az átlag feletti hálózati vízveszteségi mutatókkal rendelkező állami víziközmű-szolgáltatók támogatása. Ha közelebbről szemügyre vesszük a terveket, a kabinet Északkelet-Magyarországra, azon belül is elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére koncentrál a fejlesztéseknél – egy olyan térségre, ahol a vezetékes víz átlagosan 50 százaléka eltűnik a földben. A megyében már jelentős arányban telepedett meg az akkumulátoripar, s további ágazati fejlesztések várhatóak Miskolc vonalától északra. Szintén fontos akkuipari fejlesztések zajlottak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbá közel esik a térséghez a gyártás szempontjából központi jelentőségű Debrecen is. Az itteni vízbázisok és a vízhálózat sorsa tehát kiemelt jelentőségű.
A felújítási támogatásoknál azok az állami tulajdonú közműcégek fognak elsőbbséget élvezni, amelyek kimondottan valamelyik nagy akkumulátoripari beruházás térségében működnek
– hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
Jelen állás szerint a víziközműcégek mintegy 50 százaléka van a magyar állam 90–100 százalékos tulajdonában, fennmaradó részük pedig az önkormányzatok kezelésében áll. Mivel a kormány az elmúlt években csak az állami közműveknek nyújtott ellentételezést a befagyasztott vízdíjak miatt, az önkormányzati cégek többsége katasztrofális anyagi helyzetbe került. A 24.hu is megírta, hogy a 2021-ben létrehozott ernyőszervezet, az állami tulajdonú Nemzeti Vízművek Zrt. igyekszik bekebelezni az önkormányzati víziközmű-szolgáltatókat, és nem egy ízben fideszes polgármesterek vádolták meg a céget azzal, hogy zsarolással próbálja megszerezni a csőd szélére került vállalatok vagyonát.
Januárban újabb 12 szolgáltatócég – köztük a miskolci Borsodvíz Zrt. – került állami kézbe. Schmidt szerint ez a folyamat folytatódhat: a díjemelések és a kompenzációs alap nyomán ugyan az önkormányzati cégek fedezni tuják a működési költségeiket, ám a felújítások üteme esetükben elmarad majd az állami cégekéhez képest. Mivel nem kapnak majd felújítási támogatást, hosszabb távon – egyebek közt a vízveszteség és a vezetékrendszer amortizációja miatt – ezek a vállalatok nehéz helyzetbe kerülnek. A kormány a többihez hasonlóan át fogja venni ezeket is, a végpont pedig a víziközműszektor teljes államosítása lesz – vetítette előre.
Ugyanaz a folyamat játszódhat le ebben az ágazatban is, mint a hulladékgazdálkodási rendszerben, amely esetén egy többéves procedúra során a helyi vállalatokat az NHKV Zrt. vette át, 2020-ra pedig meg is szüntették a települési önkormányzatok közszolgáltatási kötelezettségét. Miután a koncentráció megtörtént, a teljes üzletágat 35 évre koncesszióba adták egy magánszereplőnek, a MOHU MOL Zrt.-nek – emlékeztetett Schmidt.
A díjváltozások következtében az idén szemmel is jól látható eredmény keletkezik a szektorban. Amennyiben minden céget államosítanak, azután már csak egy ugrás lesz, hogy egy nagy szereplőnek koncessziós eljárás keretében évtizedekre átadják az egész víziközmű-ágazatot. Mindez egyelőre fikció, ám a hulladékgazdálkodás példája nem egyedi, ugyanezt láthattuk az autópálya-kezelők esetében is.
A víz mindenki számára nélkülözhetetlen közszolgáltatás, amely a világ legjobb üzlete lehet annak, aki monopolhelyzetbe kerül
– világított rá Schmidt Jenő.
Tavaly V. Németh Zsolt víziközmű-ágazatért felelős államtitkár úgy nyilatkozott: kizárt, hogy a kormány számára valós forgatókönyv legyen az ágazat magánkézbe adása, mivel ez egy alapszolgáltatás, melynek közösségi tulajdonban a helye.
A hulladékkoncesszió megfontolását is mindenki tagadta, amikor a szolgáltatók még önkormányzati kézben voltak – reagált az államtitkár szavaira Schmidt Jenő.
Nyelik a közpénzt az akkumulátorgyárak
Miközben a hazai ivóvízhálózat katasztrofális helyzetbe került, az elmúlt években komolyabb víziközmű-rekonstrukciót, vízvezeték-építést leginkább csak a multinacionális cégek ipari üzemeinek vonzáskörzetében láthattunk.
A lakossági ivóvízhálózat problémáinak elhárítására 2024 előtt nem jutott elkülönített plusz forrás, miközben a kabinet
- Debrecenben, az épülő CATL-gyár körzetében közel 90 milliárdos,
- a Tatai-medencében, a komáromi akkugyárak körzetében több mint 100 milliárdos,
- az iváncsai akkugyár körzetében két ütemben 60 milliárdos,
- a gödi Samsung-gyár kapacitásbővítésénél 30 milliárdos
közpénztámogatást nyújtott víziközmű-fejlesztésekre.
Keresztes László Lóránt szerint meglehet, hogy nagyobb akkugyárakat a jövőben már nem hoznak létre, ám Magyarországnak kötelezettsége lesz óriási akkumulátor-feldolgozó kapacitásokat kiépítenie, melyeknek a vízigénye arányosan körülbelül ugyanakkora, mint az akkugyáraké.
Mivel környezeti hatásvizsgálatot a jogszabályi előírások ellenére nem végeztek, a jelek szerint a kormányzatnak sincs fogalma arról, hogy mennyibe fog kerülni a magyar akkumulátor-stratégia.
Eközben a vízdíjemelés és a víziközmű-fejlesztési alap plusz forrásai az idén legfeljebb tűzoltásra elegendők az ivóvízhálózat esetében. Komolyabb beavatkozásra lenne szükség, mert továbbra is fennáll a veszélye, hogy évről évre egyre rosszabb lesz a rendszer állapota. Olyan vízrendszerek is tönkremehetnek, amelyeket a megfelelő megelőző karbantartásokkal még szinten lehetett volna tartani – mutatott rá a politikus.
Az ÁSZ által közölt 3775 milliárd forintos felújítási igény ugyanakkor a korábbi becslések tükrében nagyon visszafogott lehet. 2017-ben a Megyei Jogú Városok Szövetsége 3 ezer milliárdra taksálta a vízrendszerek teljes felújításához hiányzó forrásokat, az inflációval felszorozva ez mára 6–7 ezer milliárdnál tarthat.
