Gazdaság

Komoly változás az OTP-nél: kivezetik a régi netbankot, korlátozták az utalásokat

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az OTPdirekt Internetbank oldalán figyelmeztetés olvasható, mely szerint a bank fokozatosan kivezeti a „régi” netbankot a lakossági ügyfeleknél. A kivezetés első lépésként pedig szerdától,2024. január 24-től a régi internetbank felületén a lakossági ügyfelek naponta maximum 1 millió forint értékben indíthatnak átutalásokat. A korlátozás azonban nem érinti a saját számlák közötti utalásokat.

A változtatásról már január 4-én is értesítették ügyfeleiket, az OTPdirekt postaláda üzeneteiben, amit 23-án megismételtek. Ebben a tájékoztatóban írják, hogy a bank 2020 tavaszán vezette be az új OTP internet- és mobilbankot, amit ma már mintegy 2 millió ügyfelük használ.

Emlékeztetnek, hogy az új szolgálgatások bevezetésével együtt kezdték el kivezetni a korábbi digitális szolgáltatásokat a lakossági ügyfelek körében, először 2022 márciusában megszüntették a SmartBank mobilbanki szolgáltatást, most pedig megkezdték a régi OTPdirekt Internetbank kivezetésének előkészítését.

Kérésük, hogy az 1 millió forintnál nagyobb összegű átutalásokhoz az ügyfelek használják az új OTP Internet- és MobilBankot, amihez először regisztrálni kell. A tájékoztatás szerint aki az új szolgáltatásokra nem kíván regisztrálni, az az aktuális OTPdirekt Üzletszabályzat és Hirdetmény szerint ideiglenesen módosíthatja napi átutalási limitjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik