Gazdaság

Megtudtuk az MVM-től, mi az újdonság az óraleolvasásnál

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Változás lesz a gázóra-leolvasásnál – írtuk csütörtökön a Világgazdaság cikke alapján. Visszatér az éves gázóra-leolvasás rendszere az MVM-nél, vagyis megszűnik az a gyakorlat, hogy elég lefényképezni és beküldeni a mérőállást, netán egy cetlire felírni a leolvasott értéket, és hátrahagyni a szolgáltató munkatársának – írta a portál. Illetve hogy az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. által megbízott cég, a DL Kft. arról értesítette a megbízó ellátási területén lévő lakossági ügyfeleket, hogy munkatársa a közeljövőben, a levélben megadott, ötnapos idősávon belül felkeresi, hogy leolvassa a gázmérőjét.

Rákérdeztünk az MVM-nél a gázóra-leolvasós hír alapján, hogy mi a helyzet a villanyóráknál. Kíváncsiak voltunk, azoknál is lehet-e hasonló változásra számítani, és ha igen, mikortól. Illetve tudakoltuk, hogy jelenleg hogy megy a villanyórák leolvasása, elég-e lefényképezni, és beküldeni, vagy felírni a leolvasónak.

Válaszukban azt írták, energianemtől függetlenül (tehát függetlenül attól, hogy gázról vagy áramról van szó)

  • minden ügyfélhez évente egyszer, előre egyeztetett időpontban megy el a személyes leolvasást végző cég munkatársa, aki
  • minimum 2 fotót készít, amit eljuttat az elosztó társaságokhoz a leolvasott mérőóraállással,
  • innen pedig a kereskedőknek (MVM Next, illetve E.ON Áramszolgáltató) továbbítják az adatokat.

Azoknál az ügyfeleknél pedig, akiknél az adott elszámolási időszakban sikertelen a leolvasás, az ezt követő 60 napon belül ismét megkísérlik azt, összhangban a vonatkozó törvényi előírásokkal.

Kitértek a fent említett, a gázóraleolvasásról szóló hírrel kapcsolatban arra is, hogy míg az MVM Főgáznál a leolvasással megbízott vállalkozó a DL Kft., addig az MVM Égáz-Dégáz, MVM Émász és MVM Démász elosztótársaságoknál a Díjbeszedő Holding Zrt. munkatársai olvassák le az órákat. Mint kiderült, a DL Kft. bejelentése azon pár százaléknyi ügyfélre vonatkozik csak, akiknél nehezen elérhető helyen van a mérőóra, vagy nehezen elérhető maga az ügyfél, mert nem lakik már helyben, vagy esetleg már nem is lakott az ingatlan. Náluk eddig kivételes kezeléssel elfogadták az elszámolási időszak végén a bediktálást. A jövőben azonban ez a gyakorlat teljesen megszűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik