Gazdaság

Januártól változik a gyerekek után járó pótszabadság

MTI / Kovács Attila
MTI / Kovács Attila

Logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról ne a munkáltató, hanem a munkavállaló rendelkezhessen – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán az MTI tudósítása szerint. A műsorban elmondta: a 16 évnél fiatalabb gyermek után két-, kettő gyermek után négy-, a kettőnél több gyermek után pedig hétnapnyi pótszabadság jár.

Czomba Sándor azt mondta: a Munkástanácsok Országos Szövetségének javaslatára jelenleg a parlament előtt vannak azok a részletszabályok, amelyek szerint a jövőben a gyermekek után járó pótszabadságról a munkavállaló, vagyis mindkét szülő dönthet, és nem a munkáltató; mindez – ha megszavazzák – január 1-jétől léphet hatályba. Hozzátette, hogy ez több mint 1,5 millió embert érint Magyarországon.

A műsorban elhangzott, hogy októberben 4 millió 757 ezren dolgoztak Magyarországon, vagyis egy év alatt 37 ezer emberrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Emlékeztetett, hogy az Eurostat nemrégiben kiadott adatai szerint a foglalkoztatás alapján a magyar régiók 2010-ben – a 234 európai régióból – az átlag alatti szinten voltak, most viszont az összes régiónk az átlag feletti szinten van.

A munkaerőhiány kapcsán Czomba Sándor elmondta: a kormány legfontosabb feladata, hogy minden elérhető embert becsatornázzon a munkaerőpiacra, és segítse őket abban, hogy munkához jussanak. Elhangzott, hogy szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt a bérek vásárlóértéke az egy évvel korábbihoz képest, miközben az infláció is 10 százalék alá csökkent.

Czomba Sándor erre reagálva azt mondta, a munkaadókkal és a munkavállalókkal folytatott bértárgyalásokon az a megállapodás született, hogy 15, illetve 10 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jétől. „Egész biztosan reálkereset-növekedés várható a következő esztendőben” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy jövőre az átlagkereset 6–10 százalékkal bővülhet, ami már meghaladhatja az infláció mértékét. Hozzátette: jövőre 6 százalékos inflációt várnak, ezért a minimálbér 9 százalékkal, a garantált bérminimum pedig legalább 4 százalékkal nőhet. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik