Gazdaság

Nagy dobásra készül az Auchan új, magyar tulajdonosa

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Öt-hat éven belül a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel bíró szereplővé emelné az Auchant a Jellinek Dániel nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Indotek. Ez a mostani erőviszonyok mentén azt jelenti, hogy az áruházlánc megérkezne közvetlenül a Lidl és a SPAR mögé, miután beelőzte a Reált, a Pennyt, az Aldit, a CBA-t, a Coopot, sőt még a Tescót is. Az Index.hu utánajárt annak is, hol tart versenyjogi értelemben a két cég összefonódása.

Az Indotek Csoport az elmúlt években egyre több európai országban jelent meg a retail piacon, befektetéseivel egyre inkább nyitott az agrárium és az élelemiszer-kereskedelem felé – közölték a portál megkeresésére a befektetéskezelő cégcsoportnál, miután afelől érdeklődtek, hogy Jellinek Dániel alapító és vezérigazgató milyen rövid távú változásokat szeretne az Auchan-üzlet megkötése után.

Kifejtették: e nyitás egyik jelentős eleme, hogy a vállalat pénzügyi befektetőként 47 százalékos tulajdonrészt – egy erős kisebbségi pozíciót – szerzett a magyarországi áruházakat működtető Auchan Magyarország Kft- ben, illetve megvásárolta az Auchan-áruházak korzóterületén működő üzlethelyiségek 100 százalékos tulajdonrészét birtokló vállalatot. Megállapították, hogy a tranzakció az Auchan mindennapjaiba nem hoz változást.

Az üzleti hétköznapokat érintő, rövid távon jelentkező változások nem lesznek, hiszen a vállalat operatív irányításában az Indotek nem vesz részt, a stratégiai döntéshozatali folyamatokban viszont igen, ennek elemei azonban csak később várhatóak. Az Auchan-áruházak korzóinak vonatkozásában is érvényes, hogy rövid távon nem várhatóak változások, az itt lévő üzlethelyiségek bérlői számára jogfolytonosság áll fenn, így a jelenlegi bérlőknek nem kell új szerződést kötniük.

A társaság szerint az Auchan-áruházak és a Korzók esetében a konkrét jövőbeni stratégiai irányokról, tervekről most még nagyon korai lenne nyilatkozni. Két-három vagy akár négy-ötéves időhorizontra tekintve úgy gondolják, az Auchan és az Indotek Group közötti szinergiák kihasználásával, az ingatlanpiacon meglévő szakértelmük, ingatlanvagyonuk és retail hálózatuk révén a későbbiekben lesz lehetőség új üzletek megnyitására, különös fókusszal a vidéki nagyvárosokra.

A tervünk az, hogy öt-hat éven belül a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel bíró szereplővé váljunk, hiszen ehhez megfelelő tőkével és jelenléttel rendelkezünk a tranzakciózárást követően – bocsátották előre.

Ez igencsak ambiciózus, de ilyen háttérrel nem feltétlenül irreális cél, miután a legfrissebb FMCG-piaci toplistán a kiskereskedelmi rangsorra tekintve azt látjuk, az Auchan egyelőre csak a kilencedik. Ha az aktuális erőviszonyokat vesszük alapul, Jellinek Dánielék nagy tervével a Lidl és a SPAR mögé érkezhetnének meg a képzeletbeli dobogóra, megelőzve a Reált, a Pennyt, az Aldit, a CBA-t, a Coopot, sőt még a Tescót is – értékelnek a portálon.

Versenyjog: uniós vagy magyar döntés?

Első lépésként versenyjogilag kell tisztába tenni az Auchan-üzletet, ezért megkérdezték az Indoteket, bejelentették-e már azt egyáltalán a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH). „A szerződés aláírását követően a jogszabályi előírásoknak megfelelően megtörtént a tranzakció bejelentése az Európai Unió Versenyhivatala felé, hiszen az üzletben résztvevő mindkét fél, tehát az Auchan és az Indotek Group konszolidált árbevétele ezt tette indokolttá. A versenyhivatali eljárás egy hosszabb, szinte napi interakcióval járó folyamat, amelynek keretében a hivatal rendelkezésére bocsátjuk az elvárt adatokat, dokumentumokat. Az eljárás lezárásának időpontját jelen pillanatban még nem tudjuk megmondani.”

Az Index.hu szerint az érintett szereplők mérete miatt valóban indokolt lehet európai szintre vinni az ügyet, ám ha az uniós szerv úgy ítéli meg, az ügylet nem bír akkora nemzetközi súllyal, nincs szükség a beavatkozására, akkor végeredményben ugyanúgy a nemzeti versenyhatóság jár el, mint ha eredetileg is hozzá fordultak volna.

Egyelőre nem tudni olyan akadályról, amely az összefonódás útjába állna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik