Gazdaság

Az ÉVOSZ reagált Lázár János csütörtöki bejelentésére

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozata üdvözli, hogy az építési törvény hamarosan országgyűlés elé kerülő tervezetében nem szerepel közvetlen állami szerepvállalás az építőanyag kereskedelmi piacon – írták pénteki közleményükben. Arra utaltak, hogy Lázár János többek között bejelentette csütörtökön, hogy

az állam nem fog létrehozni tüzéphálózatot.

Mint emlékeztetnek, a közbeszédben csak „Nemzeti Tüzépként” emlegetett állami kereskedőcég megalapításának gondolata valamikor februárban vetődött fel, azóta folyamatos és konstruktív egyeztetés folyik a szaktárca, valamint az építőanyag-kereskedőket tömörítő szövetség között.

„Ezeken a megbeszéléseken végig azt képviseltük, hogy a nagyságrendileg 1000 magyar építőanyag-kereskedelemben érdekelt vállalkozás tevékenysége nem gátja a magyar építőipar fejlődésének, az építőipari értékláncban, valamint az ellátásbiztonságban fontos és megkerülhetetlen szerepük van, a köztük kialakult éles verseny pedig garantálja a fogyasztók számára optimális piaci ár kialakulását” – nyilatkozta a tagozat elnöke, valamint az Újház Zrt. igazgatóságának az elnöke, Juhász Attila.

Hozzátette, hogy „a rendszerváltást követő bő 30 évben a magyar építőanyag-piacon az építőanyag-kereskedők miatt egészen biztosan nem alakultak ki hiányjelenségek. A Covid utáni fellendülésben az építőanyag-kereskedelmi láncok megszakadása miatt valóban voltak pillanatok, amikor egyes termékek hozzáférése nehézkessé vált, de ezek az anomáliák elkerülhetetlenek voltak, jellemzően néhány hónapig álltak fenn, az árak pedig azonnal korrigáltak, amint a piaci szereplők ismét meg tudták oldani az utánpótlást” – mondta ezzel kapcsolatban Juhász Attila.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy ennek eredményeként az építőanyagoknál már most számos termékcsoportban jelentős árcsökkenés mutatkozik a 2022 végi állapotokhoz képest. Néhány termékcsoportnál –mint például a szigetelőanyagok, a betonacéltermékek, vagy a faanyagok – az árcsökkenés mértéke a tavalyi évhez képest meghaladja a 20 százalékot, és jelenleg semmilyen termékcsoportból nincs hiány.

Juhász Attila szerint a piaci folyamatok eredményeként az építőanyag-árak elérték mélypontjukat és 2024-ben jellemzően a fogyasztói árindexnek megfelelő áremelkedés várható a piacon. Ezen belül is inkább a második félévben, a CSOK+ felpörgésével és a lakásépítési kedv újbóli erősödésével egy időben várható az árak szolid emelkedése, amit legfeljebb az üzemanyagárak megugrása (az építőanyagárban a fuvardíjak nagy súlyt képviselnek), illetve általában az energiaárak nem várt és ugrásszerű növekedése téríthet el az alappályától.

„A Magyarországon működő építőanyag-kereskedők nyitottak a magyar forrásból származó építőanyagok forgalmazására, és úgy látjuk, hogy a fogyasztók is preferálják a hazai beszállítóktól származó termékeket, ezért megítélésünk szerint nem volt indokolt, hogy ezt a törekvést egy közvetlen állami szereplő testesítse meg a piacon” – tért vissza Lázár János bejelentéséhez az ÉVOSZ Építőanyag Kereskedelmi Tagozatának elnöke.

Lázár János csütörtökön elég egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a külföldi építőanyag-gyártók irányába.

Kapcsolódó
Lázár János szerint a legegyszerűbb, ha a külföldi építőipari cégek „leteszik a lantot”
És értékesítik a vállalkozásaikat a magyar államnak vagy magyar vállalkozóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik