Gazdaság

Rogán megválaszolta, pontosan milyen dunai attrakcióra kapott ötmilliárdos támogatást Kreinbacher József cége

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Rogán Antal az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának meghallgatásán Dávid Ferenc DK-s politikus érdeklődésére elárulta, hogy a IV. Károly gőzös felújítására adott ötmilliárd forint turisztikai támogatást a magyar állam – írja az Index. A DK gazdasági árnyékminiszter kérdésünkre elmondta, hogy a lapunk által nyilvánosságra hozott támogatásról van szó, melyet Kreinbacher József üzletember cége, a Chain Bridge Experience Kft. kapott.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elmondta, hogy a legnagyobb magyar gőzhajót rendezvényközpontként és szállodahajóként használják majd. Rogán szakmai vitát is említett a projekttel kapcsolatban, de Dávid Ferenc elmondása szerint Rogán nem fejtette ki, hogy pontosan mi is okozott nézetkülönbséget. Korábban sem a pezsgőkirály cége, sem a Magyar Turisztikai Ügynökség nem árulta el, hogy milyen budapesti attrakcióra kapott ötmilliárdos támogatást a cég, a hónap elején azonban Dömötör Csaba Vadai Ágnes kérdésére megírta, hogy egy új, a Dunánál megvalósítandó attrakcióra adott pénzt az állam.

A cégtől a 24.hu-nak a projekttel kapcsolatban korábban csak annyit írtak: „A Chain Bridge Experience Kft. a Kisfaludy Program által nyújtott vissza nem térítendő támogatást azonos összegű önrésszel egészítik k. Az így megvalósuló beruházásnak köszönhetően egy rendkívül egyedülálló és igazán különleges budapesti turisztikai beruházás valósul majd meg”.

A IV. Károly oldalkerekes termesgőzös 1917-ben készült el, ez volt a legnagyobb magyar folyami személyszállító gőzhajó. Ezen szállították végig a Dunán a Szent Jobbot 1938-ban, I. Szent István halálának 900. évfordulóján. Az Index 2019-es cikkéből kiderül, hogy a hajó túlélte a második világháborút és a szocializmust is, 1976-ig működött turistahajóként, majd előbb Budapesten, később Szegeden lett belőle állóhajó és a város egyik legismertebb látványossága. 2000-ben került a Szeged melletti tápéi öbölbe, ahol a felújítást várva végül „menthetetlen állapotig romlott. Mostanra a vízből alig kiemelkedő roncs maradt csak belőle”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik