Gazdaság

Magyarországra is kerülhetett a veszélyes hamisított fogyasztószerből

GettyImages
GettyImages

Az Ozempic injekció eredetileg cukorbetegeknek szánt gyógyszer, ám mivel fogyasztó hatása is lehet, sokan használják erre a célra. Az EconomX szerint a termékből több európai országban, így hazánkban is jelentős mennyiségű hamisítvány van forgalomban, amely miatt nagy erőkkel nyomoznak a nemzetközi hatóságok. Most a portál arról írt, hogy egy osztrák nőnek orvosa adata be a gyógyszer hamisított változatát, ami miatt rohama lett, életveszélyes állapotban került kórházba. Hangsúlyos, hogy nem az interneten rendelte a gyógyszert, hanem teljesen legális, orvosi forrásból származott a borsos árú készítmény, amit enyhe túlsúlya miatt adtak neki, illetve ami helyett később már a hamisítványt kapta meg. A nő a kórházból már kikerült, de nem tudni, vannak-e maradandó károsodása. Pert indított.

Hogy pontosan mi történt, azt még nem fedte fel a nyomozás. A Kronen Zeitungra hivatkozva azt is írták, hogy az egészségügyi biztonsági hivatalnak nincs bizonyítéka arra, hogy a hamis termék legális gyógyszerforgalmazótól származott. A sebész vélhetően az interneten rendelte a hamisítványt.

Bár az osztrák hatóságok egyelőre nem közöltek pontos számot a pórul járt betegekről, a portál a Business Insider hírportál cikke alapján azt írta, több ember kerülhetett kórházba a hamisított Ozempic miatt, ezért az osztrák hatóságok a többi országot is figyelmeztették, vigyázzanak a kétes forrásból származó, injekciós tollakkal. Azt is hangsúlyozzák, hogy a keresett termékből máig előforduló készlethiány várhatóan 2024-ben is jellemző lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik