Gazdaság

Egy éve egyre kevesebbet ér a bérünk. A szegényebb vidékeken gyorsul a bérek leszakadása

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az árstop kivezetése után augusztusban 70 százalék felett drágult a cukor, 15 százalékkal a csirkemell és a sertéscomb. A fizetések viszont már egy éve lemaradásban vannak, a fizetésemelések rendre alulmaradnak az inflációval szemben – emlékeztet az RTL riportja. Tavaly szeptember óta csökken a keresetek reálértéke. A KSH legfrissebb jelentése alapján augusztusban a nettó átlagkereset (kedvezmények nélkül) 369 700 ezer forint volt, 15,2 százalékkal magasabb, mint egy éve. Miközben az infláció 16,4 százalék volt még mindig. Vagyis elmaradt a miniszterelnök által augusztusra várt reálbérfordulat, amit a kormány most éppen szeptemberre vár.

Perlusz László a VOSZ főtitkára azt mondta, azért nem tudnak jobban bért emelni, mert megrendeléseik maradnak el, nincsenek tartalékaik, nem telik magasabb bérekre. A GKI arra hívta fel a figyelmet, mennyire eltérő mértékű a bérfejlesztés a KSH-s átlagon belül – példaként a Nyugat-Dunántúlon észlelt 20 százalék feletti béremelés mellé tették a Nógrád megyei 11 százalék körülit. Molnár László vezérigazgató olvasatában ez azt jelenti, hogy pont azokban a megyékben nőtt kevésbé a bér, ahol eleve alacsonyabb volt, ami a további leszakadást mutatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik