Megélhetési krízisbe sodort a makói Continental gumigyár vezetése több olyan munkavállalót, köztük egy házaspárt is, aki megromlott egészségi állapota miatt már nem tudja ellátni korábbi fizikai munkáját. Ilyen okból nagyjából tíz embert állított fizetés nélküli parkolópályára hónapokkal ezelőtt a munkáltató, nem kínál fel nekik könnyebb munkakört, járulékot sem fizet utánuk – állította pénteki közleményében a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ).
A GSZSZ elnöke, Radics Gábor szerint a makói gumigyár vezetése az elsők között élt azzal a január óta hatályos törvényi lehetőséggel, amely szerint a munkáltató már nem köteles könnyebb munkakört felajánlani az orvosilag igazoltan munkára alkalmatlan munkavállalói számára. „A Continental makói gyárának állományában jelenleg több olyan dolgozó van – közöttük egy házaspár is –, aki a cégnél eltöltött évtizedek után már nem tudja tovább elvégezni a korábbi nehéz fizikai munkáját, viszont a munkáltató nem biztosít számukra könnyebb munkát, miközben el sem bocsátja őket, mert így megspórolhatja a végkielégítésüket” – írták.
A közlemény idézte Hajdú Rolandot, a gyárban működő Makói Gumiipari Szakszervezet titkárát is, aki szerint a cégvezetés felháborító módon egyszerűen „kivéreztetésre” játszik: az, aki nem bírja tovább fizetés nélkül eltartani a családját – miközben a munkáltató járulékot sem fizet utánuk –, önként mondjon fel, keressen új munkahelyet.
A GSZSZ elnöke szerint emellett a cég jogsértést követ le azzal is, hogy nem válaszol a szakszervezet megkeresésére. Ugyanis most harmadszorra van bírósági első fokon egy olyan egyszerű kérdés, hogy „kell-e a munkáltatónak adatot szolgáltatni a szakszervezet számára, kell -e válaszolnia szakszervezet leveleire, megkereséseire?”. Radics állítja, a bíróság már nem jogerősen kimondta, hogy igen, kell, a cég azonban megtagadta a konkrét válaszadást.
Az üggyel kapcsolatban lapunk megkereste a Continentalt is, amely határozottan cáfolta a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség által leírtakat, mondván azok nem felelnek meg a valóságnak.
A válaszban azt írták:
Az egészségmegőrzés és a rekreáció érdekében minden kollégánk számára egészségbiztosítási csomagot nyújtunk az egyik legnagyobb hazai magánegészségügyi vállalatnál – makói kollégáink ezen szolgáltatást Szegeden tudják igénybe venni.
A Continental szerint a munkába történő visszatérés érdekében aktívan keresik az alternatív megoldásokat, a rehabilitációs folyamat során minden érintett munkatársunkkal személyesen konzultálunk a cégen belüli lehetőségeikről, ezért több munkavállaló már visszatérhetett úgy, hogy számukra az egészségügyi állapotuknak megfelelő feladatot találtak.
Azon munkatársainknak, akiknek nem találunk alternatívát, más munkakört, ott felajánljuk a lehetőséget, hogy a törvénytől pozitívan eltérve anyagi támogatás mellett, közös megegyezéssel szüntessük meg a munkaviszonyt.
A cég azt az állítást is cáfolta, hogy a végkielégítéseken spórolna, és helyette ügyvédi díjakra költene. A Continental szerint a nevezett összeget (540 millió forintot) olyan üzleti tanácsadók szolgáltatásaira fordították, „akik a gyár versenyképességét hivatottak javítani a hosszútávú és fenntartható működés érdekében”.
A Continental egyúttal visszautasította a szakszervezeti vezetők hangnemét, szóhasználatát és a lehetséges jogi lépéseket fontolgatja Hajdu Rolanddal és Radics Gáborral szemben.