Gazdaság

Újra hisz a nap erejében Orbán Viktor török barátja

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Némi megtorpanás után Adnan Polat ismét láthat üzletet a napenergiában.

Ismét szaporítani kezdte napenergiával foglalkozó magyarországi cégeit az Orbán Viktor barátjaként ismert török milliárdos, ­Adnan Polat befektetési vállalata. A legfrissebb HVG arról ír, hogy a Hollandiában bejegyzett HSWE Investments a napokban két olyan céget (SolarMore és Gün Solar Kft.) is útjára indított, amelyik villamosenergia-termeléssel foglalkozik.

A hetilap emlékeztet rá, Polaték előzőleg éppen megváltak néhány hasonló vállalkozásuktól. A Pandora SolarParkot, amely a Kiskunságban épített egy 48 megawattos erőművet, az orosz származású Rahimkulov családnak adták el, illetve olyan befektetők is vásároltak tőlük, akiknek a tőkealapja abban az irodaházban működik, amelyben Tiborcz Istváné is.

A HSWE birtokában lévő naperőműves cégek együttesen csaknem 50 milliárd forintnyi eszközt kezelnek, tavalyi árbevételük a 10 milliárd forintot közelítette. Érdekes, hogy éppen 2018-ban a török Forbesnak mondta azt Adnan Polat, hogy Magyarországon 2023-ig szeretne 700 millió dollárt naperőművekbe fektetni. A Válasz.hu akkor kiderítette, hogy a választás után 11 nappal fel is vásárolt hét olyan projekttársaságot, amely jogosultságot szerzett naperőmű létrehozására.

Kapcsolódó
Folyik a közpénz Orbán Viktor török barátjának cégéhez
Adnan Polat érdekeltsége mégis 200 milliós veszteséget termelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik