Kijev úgy döntött, hogy szünetelteti a Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával szemben az ukrajnai gabonaimport korlátozása miatt a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) benyújtott panaszát, mert megkísérel gyakorlati, kompromisszumos megoldást találni a probléma megoldására – közölte Tarasz Kacska gazdasági miniszter-helyettes, Ukrajna kereskedelmi képviselője csütörtökön Brüsszelben, újságíróknak nyilatkozva.
Ez általában az EU és Ukrajna közötti kereskedelem működésének kérdése. Úgy látjuk, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importjának problémája a következő hetekben-hónapokban megszűnik. Sok újdonság lesz azzal kapcsolatban, hogyan változik az engedélyezési rendszer, és egyebek. Ez nagyon aktív munka lesz. Amíg gyakorlati megoldást keresünk, a WTO-ban folytatott vitáink szünetelnek
idézte az ukrán kereskedelmi képviselőt az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
Kacska hangsúlyozta, hogy Ukrajna jelenleg nem vitát, hanem konzultációkat folytat. „Nem állunk vitában, nem formáltunk munkatestületet a vita rendezésére, a konzultációs szakaszban vagyunk. Ezt az ügyet elküldtük a WTO-nak, és hatvan nap áll rendelkezésre konzultációkra – magyarázta. Kiemelte: fontos, hogy az ukrán fél „konstruktív megoldást találjon az EU egészében”.
Annak ellenére, hogy a panaszaink konkrét tagországokra, köztük Lengyelországra vonatkoznak, ez rendszerszintű kérdés az EU-val való kapcsolatainkban. Célunk hangsúlyozni, hogy az EU és Ukrajna azonos megközelítést alkalmaz a kereskedelmi megállapodások tekintetében. Tudjuk, hogyan lehet átfogóan megoldani ezt a problémát, hogy megmutassuk az egységet köztünk és Lengyelország között, köztünk és az EU között, valamint Lengyelország és az EU között” – szögezte le.
Elmondása szerint Kijev már szabályozta azoknak az áruknak a vámkezelését, amelyek öt, vele szomszédos országon haladnak át.
Úgy látjuk, hogy egyetlen ország sem tiltja ezt a tranzitot. Ez nagy közös eredmény. Egyetlen kényes pontunk maradt: az a kérdés, mikor nyílhatnak meg a szomszédos országok piacai az ukrán áruk előtt. Ez minimális probléma, mert nem adunk el ott sok gabonaterméket, de ez általában az Ukrajna és az EU közötti kereskedelem működésének kérdése
fejtette ki a miniszterhelyettes.
A lengyelországi helyzettel kapcsolatban Kacska reményét fejezte ki, hogy a lengyelországi választások után visszatérhetnek a kérdés megvitatásához. „Nem látok semmilyen rendszerszintű akadályt a probléma megoldásában. Ez idő kérdése. Ráadásul Lengyelországba egyelőre nem érkeztek exportengedély-kérelmek ukrán cégektől, ami további mutatója annak, hogy nincs hatalmas exportnyomás. Ezt az időt arra használjuk, hogy megmutassuk: a valóságban az ukrán exportőrök egyértelmű érdeke, hogy egyszerűen exportáljanak azokba az EU-tagországokba, ahol valóban nagy a kereslet az ukrán áruk iránt” – mondta.
Kacska meggyőződését fejezte ki, hogy a piac idén ősszel megnyugszik.
Mindannyian visszatérünk a normális kereskedelmi forgalomhoz, ami lehetővé teszi számunkra, hogy visszaálljon egy olyan helyzet, amely kényelmes a szomszédos EU-államok helyi gazdálkodói és az ukrán gazdálkodók számára
vélekedett, megjegyezve, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek oroszlánrésze a romániai fekete-tengeri kikötőkön, a balti-tengeri kikötőkön, vasúton és közúton halad át.
(MTI)