Gazdaság

Szentkirályi Alexandra belengette a csok pluszt

Hír TV
Hír TV

A Hír TV Napindító című műsorának vendége volt Szentkirályi Alexandra, ahol elhintett egy információmorzsát arra vonatkozóan, hogy mi jöhet az év végi határidővel kivezetett nem falusi csok után.

A kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta, vannak olyan eszközök, amik jól működnek, amikről azt látták, hogy előszeretettel veszik azokat igénybe a családok. De voltak olyanok is, aminél úgy látták, hogy megújításra van szükség. A cél az, hogy minden vágyott gyermek meg tudjuk születni, tette hozzá.

Emlékeztetett, döntés született már a jól működő babaváró hitel és a falusi csok megmegtartásáról és kibővítéséről, majd bejelentette,

a nem falusi csokot kivezetjük és a helyébe egy ennél is hatékonyabban működő új támogatási formát fogunk bevezetni, ha úgy tetszik egy csok pluszt, amiről a következő hetekben születhet majd döntés.

Elmondta, az átmenet biztosított lesz, tehát év végéig a mostani csok szabályai érvényesek, utána pedig „belép ez az új támogatási rendszer.”

Részleteket nem árult el az általa csok plusznak nevezett családtámogatásról. Arról, hogy merre indulhat el a kormány a csok után, itt írtunk bővebben korábban.

Csütörtökön kezdődik egyébként a budapesti Demográfiai Csúcs, ahol többek közt Orbán Viktor is beszédet tart majd. Nem kizárt, hogy az eseményen újabb dolgokat lehet majd megtudni a most belengetett csok pluszról.

Kapcsolódó
Családtámogatási rulett: decemberig a régi csokot az új szabályokkal vagy januártól az új csokot a régi szabályokkal?
Igénylő legyen a talpán, aki kiigazodik a szabályok változásaiban. Egyelőre csak az a biztos, hogy aki szerencsétlenül dönt a csok igényléséről, az sok milliót bukhat. Vagy azért, mert még felvette 2023-ban, vagy azért, mert nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik