Évek óta húzódik a Budapest Airport eladása, 2020-ban egy magyar befektetőkből álló konzorcium tárgyalt a Budapest Airport megvásárlásáról, aztán a magyar kormány is folytatott tárgyalásokat a reptérvásárlásról, sőt, indikatív ajánlatot is tett a reptérre – írta a portfolio.hu.
Arról, hogy mennyibe kerülhet a ferihegyi reptér, több szám is napvilágot látott. Arról szóltak a hírek, hogy a magyar kormány 4 milliárd eurót ajánlott a reptérért, aztán egy megemelt, 4,4 milliárd eurós árról is szó volt, 2021-ben a Deutsche Bank fair érték becslése 4,2-5,2 milliárd euró volt.
A Bloomberg most arról ír, hogy
A magyar állam egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül 51 százalékot szerezhet, a fennmaradó 49 százalékot pedig egy reptérüzemeltető cég birtokolná.
A Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH. korábban megerősítette, hogy elkezdik a hivatalos tárgyalásokat a magyar állammal a repteret üzemeltető cég eladásáról, azután, hogy a magyar kormány újabb ajánlatot tett annak megvásárlására. Történt mindez annak ellenére, hogy kezdetben nem úgy tűnt, hogy az AviAlliance megválna a budapesti reptértől. A cég többször hangsúlyozta, hogy a repülőtér „tőkeerős és hosszú távon elkötelezett tulajdonosa” és az akkori nagy vesztesége ellenére, amit a járvány idézett elő, a vállalat működése és finanszírozása stabil, likviditása folyamatosan biztosított.
2021. novemberben a többségi tulajdonos, az AviAlliance közölte, hogy elkezdődött az átvilágítási folyamat a reptérnél, ám egy hónappal később leállították azt, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a költségvetési hiány miatt elnapolják a Budapest Airport megszerzését.