Gazdaság

Vitézy: Lázár érkezése óta a tíz legjobb szakemberből kilenc elhagyta a MÁV-ot

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Kaotikus viszonyok alakultak ki a magyarországi közlekedés irányításában, amióta Lázár János miniszterként 2022. december 1-jétől átvette a terület vezetését, a szakemberek tömegesen hagyják el a területet, leállt a vasútfejlesztési projektek tervezése, az intézményrendszer leépült, a MÁV-vezetőknek a sajtóban üzenget a miniszter az egyre gyakoribbá váló műszaki problémák miatt – egyebek között erről beszélt a G7 portál podcastjában Vitézy Dávid.

A korábbi közlekedési államtitkár elmondta, ahol nincs 32 milliárd forint egy adott vasúti szakasz felújítására, ott tegyék le a lantot. „Nekem erről csak az jutott eszembe, hogy két hónappal korábban az volt az indoklás tíz regionális vasútvonal bezárására, hogy (…) 700 millió forintot lehet megtakarítani” – emelt ki egyet a sok nehezen érthető ellentmondás közül.

Mint mondta, a kormányzat nem egy átmeneti állapotnak éli meg, hogy az uniós források elapadtak, hiszen a vasútfejlesztés teljes intézményrendszerét leépítette. Hozzátette: Lázár János miniszeri kinevezése óta a MÁV-nál dolgozó tíz legjobb szakember közül kilencen távoztak. Vitézy szerint, miközben egész Európában a vasútfejlesztések egyre nőnek, a gazdasági növekedést és a klímaválságot is szeretnék ilyen projektekkel megoldani – ehhez pedig a magyar szakembereket is átveszik. Ezzel szemben Magyarországon a kormányzat a 35 éves koncessziós szerződés keretében a Mészáros Lőrinc-Szíjj László tulajdonában lévő társaságon keresztül a következő évtizedekben is ezermilliárdokat kíván autópályaépítésre költeni.

Vitézy Dávid szerint sikertörténet, hogy Magyarországon sikerült a gyorsforgalmi úthálózatot kiépíteni, de ennek továbbfejlesztése, különösen az M1-es és M7-es autópályák 2×3 sávosra bővítése már nem jó elképzelések – ennek alternatívája lehetne a vasút fejlesztése, különösen a tehergépjárművek sínekre terelése. Hozzátette: Magyarország egyedülálló Európában: nincs még egy ország, ahol csakis a központi kormányzat egyetlen állami cégtől rendelné meg a vasúti személyszállítást – ezt azzal lehet árnyalni, hogy a MÁV-Start mellett a Nyugat-Dunántúlon a GYSEV szolgáltat. Sőt, nem csak a vasút, de a busz is már a MÁV-Csoport része. Mindenhol máshol az elővárosi vonatokat a régiók, megyék vagy városi szövetségek rendelik meg, és így közvetlen minőségi és megrendelői kontroll alatt tartják a szolgáltatásokat. Mivel Magyarországon régiók nem léteznek, megyék is csak papíron, mindent a minisztérium irányít – fogalmazott Vitézy a G7 podcastjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik