A jegybank arra kérte a bankokat, hogy kiemelten figyeljenek likviditási kockázataikra a recessziós hatások, illetve a bankbetéteket érintő potenciális elszívó hatások miatt, tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t a frissen kiadott vezetői körleveléről pénteken.
Kifejtették: a jegybank elvárja, hogy amennyiben a likviditásfedezeti ráta (LCR) 140 százalék alatt van, akkor az adott bank rendelkezzen fejlett kockázatmérési rendszerrel és megfelelő forrásbevonási eszközökkel, hogy kezelni tudja az esetleges hirtelen fellépő likviditáscsökkenést.
A 140 százalékos szint alatt az MNB külön adatbekérésekkel ellenőrzi majd a kockázatok nagyságát, illetve azok kezelésének módját.
Az MNB kezdeményezte azt is, hogy a hitelintézetek vizsgálják felül a likviditási helyreállítási tervükben szereplő figyelmeztetési és beavatkozási szinteket. Az LCR-mutató esetenként még nyugodt időszakban is akár bő 10 százalékponttal elmozdulhat, márpedig jelentős időigénnyel járhat ennek azonosítása, s a megfelelő helyreállítási lépés megvalósítása – tették hozzá.
Stressztesztek elvégzése szükséges a bankokon belül annak igazolására, hogy likviditási kockázatokat valóban teljeskörűen kezelik-e, jegyezték meg. A jegybank szerint különösen indokolt a 60 vagy 90 napon belül felmerülő likviditási kockázatok – lejáratok, felmondási opciók, figyelembevétele.
Az MNB hamarosan új vezetői körlevelet tesz közzé a Felügyeleti Likviditási Stresszteszt módszertanának témájában, írták a közleményben.