Gazdaság

GVH: csak az jogsértő, ha összehangoltan hárítják át a vevőkre a gyártók az új EPR-díjat

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Versenyjogi szempontból jogsértőnek minősülhet a gyártó, illetve külföldi előállítás esetén a forgalmazó cégek által fizetendő hulladék-újrahasznosítási díjak összehangolt továbbhárítása a vevőkre – erre hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal a 2023. június 16-án kiadott közleményében. A GVH szerint egyes piaci szereplők félreértelmezhették a figyelemfelhívást, és az elmúlt napokban e téves értelmezésre alapozva zárkóztak el a beszállítókkal az ártárgyalásoktól. Ezért fordultak a GVH-hoz termelői érdekképviseletek és szakmaközi szervezetek.

A GVH hangsúlyosan kéri a kiskereskedelem egyes szereplőit, hogy ne hivatkozzanak tévesen a GVH 2023. június 16-án kiadott sajtóközleményére, és ne félreértelmezések alapján járjanak el.

A GVH hangsúlyozza: versenyjogi szempontból az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi díj (EPR) összehangolt, vagyis versenykorlátozó módon (például kartellben) egyeztetett áthárítása minősülhet jogsértőnek. A versenyhatóság a figyelemfelhívásában nem érintette és nem minősítette a piaci szereplők közötti egyedi árképzési, ártárgyalási gyakorlatokat. A terméklánc egyes szereplői az átadási árakat természetesen szabadon alakíthatják az ártárgyalásaik során. Vagyis ezek szerint ha nem beszélnek, össze, hanem minden szereplő saját belátása szerint hárítja át az EPR-díjakat a vevőire, akkor az rendben van. 

Cikkünkben, amely a GVH június 16-i közleménye előtt egy nappal jelent meg arról írtunk, hogy mekkora terhet (100-125 milliárd forintnyi) jelent a gyártóknak az új EPR-díj. Illetve hogy nem fogják tudni beépíteni az eddigi áraikba ezt a megnövekvő költséget, vagyis kénytelenek lesznek átadási áraikban érvényesíteni az EPR miatti költségnövekedést. Szó nem volt azonban a gyártók részéről összehangolt díjáthárításról.

Kapcsolódó
100–125 milliárddal dobhatja meg az élelmiszerek árát egy új díj bevezetése
Júliustól szinte mindenkinek fizetnie kell az EPR-t.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik