Gazdaság

Más ez a korrupció, mint volt a szocialisták alatt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Már most van látható jele az uniós szigornak Magyarországon, de az összkép még nem javult annyit, hogy az Orbán-kormány el tudjon mozdulni a tavalyi – szégyenpadra érdemes – pozíciójából a korrupcióérzékelési skálán. A látszatra viszont kínosan ügyel a kormányzat: az Integritás Hatóság igyekezett olyan körnek megbízásokat adni, amelyben mindkét politikai oldalhoz köthető vállalkozók találhatók.

Máris van egy pozitív eredménye az Európai Unió határozott fellépésének az uniós értékvitában a magyar kormánnyal szemben: valamelyest visszaszorult az egyszereplős pályázatok száma. Martin József Péter, a korrupciókutatással foglalkozó Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetője szerint

2022-re az uniós finanszírozású, egyajánlatos közbeszerzések aránya 13,3, míg a nemzeti finanszírozásúaké 31,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 15,9, illetve 35,9 százalékról.

Sean Gallup / Getty Images

Európai Bizottság Berlaymont épülete.

Ebben a verseny tisztulásán túl persze szerepe volt annak is, hogy maga a piac is „tisztult”, a NER-közeli cégek a kormányzati háttérnek köszönhetően stabil lábakon állnak, miközben más vállalkozások jelentős pozíciót vesztettek az elmúlt években, így az előbbiek adott esetben biztosítani tudják az elégséges érdeklődőt a pályázatok iránt, legalább látszatra teljesítve az uniós elvárásokat.

Ami a teljes képet illeti, a kormány nem áll jobban a feltételek – az úgynevezett 27 szupermérföldkő – teljesítésével, mint pár hónapja. Akkor a civil szervezetek – a TI mellett például a Magyar Helsinki Bizottság – által készített állapotjelentés szerint a feltételek nagyjából felének tett eleget a kabinet. Mostanra patthelyzet alakult ki a tárgyalásokon – állítja Martin József Péter hazai politikusoktól és külföldi diplomatáktól begyűjtött véleményekre alapozva. Ez azt valószínűsíti, hogy a pénzek jelentős részét rövid távon nem kapja meg a kormány, bár egyes külföldi diplomáciai körök nem zárják ki, hogy pár milliárd eurót már az idén felszabadítanak.

A pénzek nagy részét vissza fogja tartani az EU, mert amennyiben a kemény fellépés hirtelen felpuhulna – miközben érdemben nem változik az Orbán-kormány autokratikus jellege –, az arcvesztés lenne mind a bizottság, mind a tagállamok számára.

Másfelől viszont az Európai Uniónak nem érdeke, hogy bármelyik tagállamát anyagilag végzetes helyzetbe hozza,

  • kockáztatva a mély recessziót,
  • az itteni nyugati cégeket is sújtó gazdasági destabilizálódást,
  • valamint a negatív politikai következményeket,
  • például a szélsőséges mozgalmak megerősödését.

Ezért az ügyvezető szerint mindkét fél a kompromisszumos megoldásban érdekelt. Az nem kétséges, hogy ami pénz nem jön be 2023 végéig, azt a pénzt már csak 2024 második felében kaphatja meg Magyarország.

Ennek oka pedig a jövő évi európai uniós parlamenti választás: a nyár elejére időzített szavazás politikai tétje blokkolni fogja minden más ügy intézését, így a még vitatott kérdések rendezését is a magyar ügyekben.

Amelyek közül az egyiket még most nyáron sikerülhet lezárni. A TI ügyvezetője brüsszeli forrásokból úgy tudja, nem zárható ki, hogy hamarosan megállapodás születik a hazai felsőoktatást leginkább érdeklő kérdésben – az Erasmus- és a Horizont-ügyben –, vagyis az ösztöndíjak és a tudományos kutatási projektek hozzáférése elől elhárulhatnak a jogi akadályok.

Összességében a várt uniós pénzek 20–50 százalékához férhet hozzá Magyarország

a TI ügyvezetője szerint.

De vajon tényleg akarja-e a kormány az uniós pénzeket? Az elmúlt időben több szólamban kezdtek beszélni erről: míg Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a 2024-es költségvetésben számolnak ezekkel a támogatásokkal, és nincs tervük ennek kiváltására, addig Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már arról beszélt, hogy fel kell készülnünk az uniós pénzek nélküli gazdálkodásra. Martin József Péter nem tartja életszerűnek, hogy a kormány csak úgy eldobná ezt a 20–30 milliárd eurót, szerinte Nagy inkább kommunikációs okokból hangsúlyozza túl az alternatív forrásszerzési lehetőségeket, felkészítve a nem várt forgatókönyvre, az uniós megállapodás meghiúsulására.

Vasvári Tamás / MTI Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mond a 16. Magyar Jogászgyűlés nyitónapján Balatonalmádiban 2023. június 15-én.

Az eddigi tapasztalatok alapján a szakértő nem számít arra, hogy Magyarország idén javítani tud a korrupciós indexén: tavaly az EU-ban az utolsó helyre került az ország, a globális listán pedig a 77. helyre sorolták. Ebben tehát nem vár érdemi elmozdulást idén.

Mindkét oldalnak tettek gesztusokat

A korrupció elleni küzdelem uniós követelésére válaszul a kormány létrehozta az Integritás Hatóságot (IH). A szervezet aktivitásáról egyelőre keveset tudni, de a működtetésével kapcsolatos információk már elérhetők: áprilisi dátummal közzétették a nettó 5 millió forintot meghaladó szerződéseik listáját. A szerződött cégek hátterét vizsgálva úgy tűnik, mintha a hatóság kínosan ügyelt volna arra, hogy mindkét politikai oldalhoz köthető személyekkel, vállalkozásokkal létesítsen üzleti kapcsolatot. Stratégiai kommunikációs és elemző szolgáltatásra kapott bruttó 8 millió forintos megbízást az Impact Works Kft., melynek tulajdonosa Batiz András, aki a szocialista-liberális éra kormányszóvivője volt 2004 és 2006 között. Ügyvédi szakmai tanácsadásra, illetve perbeli képviseletre pedig bruttó 48 millió forint értékben adtak megbízást Pál Helgának, aki a jelenleg a Demokratikus Koalícióban politizáló Czeglédy Csabát védte annak adócsalással kapcsolatos ügyében. Ugyanakkor a biztonsági feladatok ellátására a Valton Sec kapott megbízást bruttó 18,1 millió forint értékben, amely cég számos megrendelést nyert el az elmúlt tizenhárom évben az Orbán-kormánytól.

Az sem hoz ebben várhatóan fordulatot, hogy az utóbbi időben a külföldi tulajdonban lévő cégek is elkezdtek nyilvánosan panaszkodni: bár ezek nyilvánvalóan erős jelzések, hogy valami nincs rendben a magyar gazdaságban. Az itteni német cégek óvatosabban nyilatkoznak, ha az újrabefektetés kerül szóba (a korábbi 88 százalékról 79 százalékra csökkent azon vállalatok aránya a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint, amelyek újra Magyarországot választanák a befektetéseik helyszíneként), az üzleti környezetet is többen látják bizonytalannak, mint korábban – de azért jelentős részük még mindig az itteni fejlesztésekben gondolkodik, gyökeres változás tehát nem állt be az ország megítélésében.

A „haveri államkapitalizmus” térnyerését ez tehát nem akadályozza, a módszertan összeállt, csak alkalmazni kell: az erős kormányzati támogatással rendelkező vevő ajánlattételét nehéz visszautasítani, pláne, ha az állami szervek is nyomást gyakorolnak a kiszemelt vállalatra. Megerősítve mindazt, amit Christopher Mattheisen üzletember mondott gazdasági podcastunk, a Della korábbi adásában, a TI ügyvezetője úgy látja, hogy ez más modell, mint ami a 2010-es évek előtt volt, de a lényege ugyanaz: az előnyszerzés a közbizalommal való visszaélés útján. Míg a szocialista-liberális érában inkább a személyes hasznok elérése volt fókuszban, a Fidesz-korszakban az üzleti előny iránti igény a befolyásos emberek köré csoportosult lojális haszonlesők szintjén fogalmazódik meg. Korábban a rendszer mellékterméke volt a korrupció, mostanra annak a lényegévé vált: felülről vezérelt, amelynek fő célja a vagyon-átcsoportosítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik