Alig találni olyan nyelvvizsgaközpontot, ahol 50 ezer forint alatt tehetünk középszintű nyelvvizsgát valamilyen idegen nyelvből, miközben a nyelvvizsgázók száma az elmúlt három évben drasztikusan csökkent – írja keddi cikkében az Eduline.
Az oktatási portál az elmúlt egy évben is követte, hogyan változnak a nyelvvizsgák árai. Az első áremelésre tavaly nyáron, vagyis 2022 júliusában és augusztusában került sor. Az ELTE Origo Nyelvvizsgaközpont ekkor 35 ezer forintról 40 ezer forintra emelte a középszintű, komplex nyelvvizsgák árát, de a részvizsgák árai is 3500 forinttal emelkedtek. Hasonló mértékű emelést hajtott végre a Language Cert is, ahol 40 900 forintról 44 900 forintra emelkedtek a komplex B2-es vizsgák árai, a rekorder pedig az Euroexam lett, ahol összesen 7000 forinttal, 39 500 forintról 46 500 forintra nőtt a vizsgák díja. Rozgonyi Zoltán, a vizsgaközpont vezetője októberben aztán azt mondta, télen újabb, akár 15 százalékos drágulás is jöhet a rezsiköltségek miatt, ami végül be is következett.
Az áremelkedés azonban később sem állt meg. A kormány 2022 decemberében törvénybe foglalta, hogy 2024-től nem lesz többé kötelező a nyelvvizsga a diplomaszerzéshez, az erről való döntést az egyetemek kezébe adta. Rozgonyi Zoltán szerint az egyetemek többsége akkor lóhalálában ismét amnesztia mellett döntött, az idei felvételire már kialakult egy a korábbinál sokkal átláthatóbb, a hibákat kiküszöbölő szempontrendszer. Az Euroexam vezetője azt látja, hogy a nem éltanuló diákokért küzdő egyetemek sokkal bőkezűbben adják a nyelvvizsgával megszerezhető többletpontokat, mint a topegyetemek. Ennek köszönhetően nem olyan feltűnő a huszonéves nyelvvizsgázók lemorzsolódásának aránya, mint amilyennek az intézkedés miatt elsőre tűnt.
Bár az Euroexam jelenleg továbbra is 49 900 forinton stagnál, az Origó nyelvvizsgák árai középszinten már elérték az 50 ezer forintot, ami így a tavaly nyári 35 ezer forinthoz képest 43 százalékos növekedést jelent, míg a Language Cert jelenleg 47 900 forintba kerül, a Cambridge nyelvvizsga ára pedig középszinten 55 ezer forint. Rozgonyi Zoltán szerint pedig az sem kizárt, hogy a közeljövőben a még mindig 20 százalék fölötti inflációt látva a nyelvvizsga piac is inflációkövető emelkedésre áll át – írja az Eduline.