Parragh László szerint az MKIK kezdeményezése a kis és közepes vállalatok körére vonatkozik, amik 2022 nyár végén és ősz elején az energiakrízis csúcsán kiszolgáltatottá váltak az akkorra csúcsosodó energiakrízisnek, valamint sok esetben az energiaszolgáltatóknak. „Egyik pillanatról a másikra önhibájukon kívül kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Sokáig ajánlatot se kaptak, aztán amikor mégis, brutális árakon szerződhettek az áramra és a gázra. Ha nem írják alá, akkor megszűnt volna a tevékenységük” –idézi a portál.
Az MKIK javaslata most, hogy a keletkezett költségcsökkenést építsék be az áraikba és adják tovább a fogyasztóknak. Vagyis cserében azt kérjük, hogy a felszabadult pénzeket forgassák vissza a gazdaságba” – fogalmazott az MKIK elnöke.
Amennyiben elmaradna a kormányzati segítség a fix áras energiaszerződéseknél, az konzerválna egy csapdahelyzetet. A cégek túlélnék, de továbbra is versenyhátrányt szenvednének el a nemzetközi pozícióikban. Mint azt korábban lapunk is megírta, a magas energiaárakat beépítették a termelési költségeikbe – ami végső soron a fogyasztói árakat is feltornászta –, csakhogy a nemzetközi piacokon más ütemben drágult az energia, amit ha nem követ le a szerződésük az versenyhátrányt teremt számukra.
A kormány alapvetően jogszabállyal nyúlhat bele ezekbe a megállapodásokba. Alapvetően három módszer képzelhető el:
- egyrészt – és ez a legvalószínűbb – azt vennék alapul, hogy a teljes működési költségen belül az energiaköltség milyen aránnyal van jelen. Meghúznának egy százalékos határt, ami fölött életbe lépne a kormányzati beavatkozás.
- Másrészt mérlegelhetik, hogy a kormányzati segítség bizonyos éves energiaszükséglet fölött járna, de ez kevéssé lenne versenypárti.
- Harmadrészt pedig ezeket kombinálva is megszülethet a jogszabály, akár ágazati/iparági kikötésekkel is, tehát például csak a pékségeket támogatva.
A program kifejezetten a fix áras energiaszerződésekre vonatkozna, elsődlegesen az áramra. Azért erre, mert itt látszik tömeges probléma, illetve szignifikáns eltérés a jelenlegi piaci ár és a tavaly megkötött megállapodások árszintje között. „Az áramot muszáj megcsinálni, a gáznál pedig megfontolásra javasoljuk” – húzta alá Parragh László.
Erről hivatalos kormánydöntés még nem született meg, de szerinte akár egy héten belül megszülethet a kormányzat jóváhagyása.
Szükségesnek látnak azonban egy feltételt támasztani a kormányzati segítséghez. Olyan beruházások kellenek, amelyek olcsóbb és hatékonyabb energiagazdálkodást tesznek lehetővé a cégeknek Ehhez a maguk erőfeszítéseit és erőforrásait is be kell tenniük, hogy hosszú távon az energia kitettségük jelentősen mérséklődjön – érvelt.