A Telex értesülései szerint az elektronikus gépjármű-átírási és -forgalomba helyezési lehetőséget ugyanúgy ügyfélkapu-regisztráció birtokában lehet majd használni, mint az autók előéletének lekérdezéséhez kifejlesztett Jármű Szolgáltatási Platformot. A kilométerszám-változások, a korábbi műszaki vizsgák részleteinek, az autók eredetiségvizsgálati eredményeinek ellenőrzéséhez használható platform 2019 óta működik.
A JSZP indulása óta szintén a Magyarorszag.hu-n tették elérhetővé a járművek forgalomból történő ideiglenes kivonására, a kivonási időszak meghosszabbítására, az ismételt forgalomba helyezésre, a tulajdonos elérhetőségi adatainak megváltoztatására, valamint az eltűnt törzskönyv pótlására, illetve a jármű eladásának bejelentésére szolgáló online funkciókat is, így a felsoroltakon kívül már csak az elektronikus átírási és forgalomba helyezési lehetőség hiányzik. Az okmányirodai időpontfoglalások jelentős része most még a gépjárműves ügyintézéssel kapcsolatos, így a hivatalok terhelése is csökkenhet, ha a papírmunka nagy részét a mobiltelefonos és asztali gépre optimalizált felületek veszik át.
Mivel Magyarországon évente, átlagosan 600-700 ezer használt autót vásárolnak és további 130-150 ezret hoznak be, szemben a körülbelül évi 140-150 ezres újautó-piaccal, az új lehetőségnek főként a belföldi használtautó-vásárlók és -eladók örülhetnek.
Az eddig a kormányablakok okmányirodáiban elvégzett gépjármű-ügyintézések sokkal egyszerűbbé válhatnak, ha a Belügyminisztérium valóban élesíti az online fejlesztéseket. Az ügyfélközpontú e-közigazgatás megteremtése érdekében elindult a járműügyintézést érintő online szolgáltatások fejlesztése, de a rendszer és a jogszabályi környezet kialakítása folyamatban van, így a részletekről később adnak tájékoztatást.