Gazdaság

Lázár János: Buktatókkal zajlik a felzárkóztató munka a nyugati életszínvonalhoz, egyedül Csehország emelkedik ki a régiónkból

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A kormányzati munkám általában arról szól, hogy problémákat, nehézségeket kell megoldanom. Nem olyan portfóliót kaptam, ami túlzottan népszerű, számos nehéz döntést kellett meghozni. Nyugodtan ülök a miniszteri székben, erre a tárcára senki nem vágyik.

Egyebek mellett erről beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden, amikor az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága hallgatta meg.

Az Index tudósítása szerint a politikus arról is beszélt, hogy „több mint harminc éve, kisebb-nagyobb buktatókkal zajlik a felzárkóztató munka a nyugati életszínvonalhoz, egyedül Csehország emelkedik ki a régiónkból, megfontolandó, hogy ők hogyan csinálták, mik ennek az okai és feltételei.” Lázár János úgy látja, a következő tíz évben elérhetjük az uniós fejlettségi szint 85 százalékát.

Lázár János hangsúlyozta, a beruházási stop nem jelentheti a tervezés leállítását. Ígéretet tett arra is, hogy az állami beruházások rendjét újraszabják, várhatóan májusban kezdik tárgyalni a törvényjavaslatot. Ez alapjaiban változtatja meg a beruházások rendjét, a miniszter konfliktusokra számít, vita van Brüsszellel, az önkormányzatokkal, valamint érdeksérelmet is okoz.

Komplett újraszabályozás vár az építésügyre és építésgazdaságra, „lesznek ízlésviták, érdekviták, külföldi vállalatok sértve érzik majd magukat”. Magyar alapanyag, magyar szaktudás, magyar munka és magyar profit, ezt célozzák meg.

A lap cikke szerint Lázár János példaként említette, hogy a paksi atomerőmű építésének gigantikus cementigénye lesz, miközben nincs magyar tulajdonú cementgyár, „ez így nem maradhat, ebből politikai turbulencia lesz”. Azt sem tartja helyesnek, hogy a bányakapacitás jelentős része külföldi kézben van, ebből a szempontból „Magyarország megszállt ország”, óriási a pénzkiáramlás. A tárcavezető ezt a patrióta gondolkodást nem látja ellentétesnek az Európai Unió alapelveivel, mert más tagországok is képesek védeni a saját piacaikat.

Lázár János kifejtette, a háború egyik következménye, hogy a kereskedelem áttevődött a görög kikötők irányába, innen Magyarországon keresztül halad az áruforgalom, ebből az ország a közúti hálózaton le tudja szedni a hasznát, valamint ezért építik többek között a Budapest–Belgrád vasútvonalat. Hangsúlyozta a keleti–nyugati, valamint az észak–déli áruforgalmi tranzit építését, „ez egy nagy gazdasági lehetőség az országnak”, amihez a déli határátkelőhelyek átépítésére is szükség van.

Ebben a tárgykörben három anyag került a kormány elé, az egyik a tízéves vasútfejlesztési stratégia. Lázár János részletezte, 4,5 millió ember ingázik naponta a Volán és a MÁV járatain, „olyan gigantikus feladat, kritikus infrastruktúra, aminek a sorsáról hosszú távú döntést kell hozni”. Ennek része pályakorszerűsítés, járművásárlás, valamint az egész vasút transzformációja. Az új igazgatóság, felügyelőbizottság feladata, hogy a magyar tömegközlekedés régi, államszocialista modelljét a piac felé közelítse.

A közúti közlekedést érintően is a kormány elé kerül egy elképzelés. Az alacsonyabb rendű utakról Lázár János úgy vélekedett, hogy azok nincsenek jó állapotban, a mostani 85 milliárd forint helyett 120-130 milliárdra lenne szükség a szinten tartó felújításhoz, ha ezt még feljebb tudnák vinni 150-200 milliárdra, akkor érdemi javulás lehetne. Erre egy opció lehet, ha az útdíjbevételből nagyobb szeletet tudna kapni a közút és a karbantartás.

Lázár János leszögezte, Magyarország nem úgy lesz akkumulátor-nagyhatalom, hogy valaki ül a minisztériumban, és a homlokára csap, hanem az Audi, a BMW és a Mercedes azt mondja, hogy az autógyárak mellett szükség van erre a kapacitásra. Ha Magyarország meg akarja őrizni az autóipari pozícióját, akkor az elektromosautó-gyártás feltételeit biztosítani kell.

A budapesti fejlesztéseket illető kérdésekről a miniszter úgy fogalmazott:

sokszor próbálnak mesterséges ellentéteket szítani, én mindig jó alany vagyok erre, mert vidéken élek, a vidék fejlesztését hirdetem. Szoktam is olyan dolgokat mondani, amelyek néhány ember számára fejtörést okoznak. Ha valaki unalmas, az a legelviselhetetlenebb.

Kapcsolódó
Megkérdezték Szijjártó Pétert, mikor mondott igazat
A külügyminiszter helyett államtitkára válaszolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik