Gazdaság

Nem kínaiakkal akarják feltölteni a debreceni akkugyárat hosszú távon

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A debreceni akkumulátógyár az európai autógyárak kiszolgálója lesz, mintegy 30 márkának szálllítanak majd innen akkumulátorokat - mondta el a növekedés.hu-nak Fred Zhang, a CATL nemzetközi kommunikációért felelős menedzsere. A gyár építését idén nyáron elkezdik, a próbaüzem 2024-ben, a teljes gyártás 2025-ben veszi kezdetét. Az első időkben kínaiak is érkeznek, de egy idő után itteniekkel szeretnék feltölteni a 9000 fős dolgozói létszámot.

Fred Zhang, a CATL nemzetközi kommunikációért felelős menedzsere a portál megkeresésére elmondta, hogy a kínai cég összesen 30 autóipari brandnek gyárt akkumulátorokat, gyakorlatilag minden olyan piaci szereplőnek, amely elektromosautó gyártás tekintetében szóba jöhet. A BMW-től, a Daimleren, a Volkswagenen, a Toyotán és a Volvon át a Tesláig. A debreceni gyár az Európában működő autógyárak kiszolgálója lesz.

Zhang elmondása szerint Debrecenben lítium-ionos akkumulátorokat gyártanak majd, konkrétan a cella és modulgyártás történik majd kelet-magyarországi üzemben, a legkisebb legyártott egység a cella, amelyeket modulokba rendeznek. Ezekből a modulokból szerelik össze az akkumulátorokat, azonban a munkafázisnak ezen részét már nem a CATL üzemében, hanem az autógyár saját összeszerelőüzemében végzik.

Amennyiben el akarnánk merülni a részletekben, akkor kitérhetnénk arra, hogy a cellagyártás magába foglalja az iszapkeverést, a bevonást, a kalanderezést, a hasítást, a szárítást.

Azonban a gyártás tekintetében elég annyit tudni, hogy az akkumulátorcella anód és katód részekből áll, ezeket egy szeparátorfólia választja el, a köztes helyet pedig elektrolit tölti ki.

A katódalapanyagot külön gyárak gyártják, a szükséges fémeket is ezek szerzik be, amelyekből a legnagyobb tétel a lítium, illetve a kobalt, nikkel és a mangán. Ezeknek a fémeknek az „összekeverését”, azaz a vegyület összeállítását végzik a katód alapanyaggyárak, amelyeket Debrecenben használnak fel.

A gyár tervezése még jelenleg is zajlik, csak a véglegesítés után nyújtják majd be az építkezési engedély megszerzéséhez szükséges iratokat. A cég közlése szerint azonban a nyár elején várhatóan megindulhatnak az építkezések, 2024-ben a próbaüzemre, 2025-re pedig a teljes kapacitáson történő termelésre állnak át.

Amennyiben minden a tervek szerint halad, úgy három fázisban épül meg a gyár, amely teljes üzemméretében évente 100 GWh teljesítményt produkál majd. Ez azt jelenti, hogy egy évnyi legyártott akkumulátormennyiség 100 GWh áramot tárolására lesz képes.

A gyár magas áramigénye is gyakran kérdéseket vet fel.

Ezzel kapcsolatban a cég képviselője elmondta, hogy a három gyáregység áramfogyasztását egységenként 80 MW-ra becsülik, a csúcs pedig a három fázis működése közben 300 MW lesz.

A CATL azonban saját áramtermelőkapacitásokat épít saját áramellátásának biztosítására, illetve PPA megállapodásokkal (zöld)erőművektől hosszútávú (20-30 év) szerződésekkel vásárolnak áramot.

Több mint tíz vállalattal folytatnak tárgyalásokat az együttműködés megteremtése érdekében. Ugyanakkor a CATL képes saját napelemerőműveket építeni, amelyek szintén megkönnyítik a költséghatékony működés biztosítását.

A gyár területén körülbelül 18 MW energiatermelés lehetséges, de be kívánnak fektetni telephelyen kívüli kapacitások építésébe is.

Szerinte a debreceni gyár teljesen automatizált lesz, a munkafolyamatok nagyrészét a robotok végzik.

A kékgalléros munkások nem igen tűnnek fel a gyár körül, nem feltűrt ingujjú melósok keverhetik majd az akkumulátoriszapot két műszakban.

A gépek működését felügyelő személyzetre lesz szükség, karbantartó szerelőkre, gépkezelőkre, technikusokra, mérnökökre. Az első időkben kínai szakemberek is érkeznek a gyár beindítását felügyelni,

az idő előrehaladtával a tervezett 9000 fős létszám nagyrészét helyiekből szeretnék biztosítani.

A cég képviselője kihangsúlyozza, hogy hosszú távon terveznek Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik