Gazdaság

Kútengedélyezés: az agrártárcánál dolgoznak az egyszerűsítésen

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A miniszter pár napja azt mondta, hogy a kerti kutaknál el kell tekinteni a bejelentési kötelezettségtől, de a részletekről csak később adnak tájékoztatást.

Április 11-én, kedden az Inforádió Aréna című adásában Nagy István agrárminiszter azt mondta a kútbejelentéssel, kútengedélyeztetéssel kapcsolatban (az 50. perctől beszélt erről), hogy a minisztérium javaslatot szeretne letenni a kormány asztalára, melynek lényege, hogy ne legyen semmilyen lakosságvegzáló eljárás. Azt is kijelentette, hogy akár a bejelentéstől is el kellene tekinteni, mert szerinte semmilyen veszélyt nem hordoz magában, ha valaki az udvarán létesített 12–13 méter mély kútból (ami gyakorlatilag az esővizet gyűjti össze) locsolja a maga kis veteményesét, virágágyását.

Ez merőben új fejlemény ahhoz képest, hogy eddig arról volt szó (és a jogszabály is ezt írja elő), hogy 2023. december 31-ig be kell jelenteni a háztartási vízigény kielégítésére szolgáló kutakat is – bírság terhe mellett. A bejelentés maga díjmentes, de szakember is kellhet a dokumentációhoz, és annak már van díja.

A miniszter a tervezett enyhítést azzal indokolta, hogy a kutak engedélyeztetésére „ráépült egy olyan ipar, amitől az ember megretten”. Példaként említette, hogy akár 400 ezer forintot is elkérnek egy kút kamerás átvizsgálásáért, de egy kútfúrói igazolás ára is lehet 75, de akár 100 ezer forint is. Szerinte ez lehetetlen állapot. Kijelentette, hogy nem hozhatják ilyen helyzetbe az embereket, illetve hogy ezt azonnal be kell fejezni.

Amit a rádióadásban mondott a miniszter a kerti kutakkal kapcsolatban, az április 13-án röviden kikerült a Facebook-oldalára is.

Megkérdeztük április 13-án az Agrárminisztériumot, jól értjük-e, hogy ezek szerint, akiknek háztartási célokat kiszolgáló kútjuk van, azoknak mégsem kell bejelenteniük/engedélyeztetniük ezeket a jegyzőknél. Kérdeztük, valóban az-e a terv, hogy semmi teendőjük ne legyen azoknak, akiknek háztáji kútjuk van, vagy a jövőben létesítenének ilyet. Kíváncsiak voltunk arra is, mikorra várható erről jogszabály, illetve a december 31-i határidővel előírt bejelentési/engedélyeztetési kötelezettség eltörlése.

Még csütörtökön meg is kaptuk a választ.

Ahogy a tegnapi (április 12-i) bejelentésben is áll, az Agrárminisztérium dolgozik az egyszerűsítést célzó előírásokon, a döntésről és a végleges szabályokról is tájékoztatást fogunk adni.

Feltesszük, a miniszter április 12-i, a témában megjelent Facebook-posztjára céloztak, amit az MTI is lehozott. Ismét visszanéztük, de ebben a bejelentésben mi nem fedeztük fel, hogy a miniszter kitért volna arra, amit egy nappal korábban mondott az Inforádióban. Az egy nappal későbbi videóban tehát nem tett említést arról, hogy a háztartási igényt kiszolgáló kutaknál eltörölni tervezik a bejelentési/engedélyeztetési kötelezettséget.

Nagy István április 12-i Facebook-posztjában csak arról beszélt, hogy újabb változtatásokat és egyszerűsítéseket kezdeményeznek a kutak szabályozásában, illetve az agrártárca elkötelezett a felelős vízgazdálkodás és az öntözéses gazdálkodás kiszélesítése mellett. Ennek érdekében korábban módosult a vízgazdálkodásról szóló törvény is. Az új előírások megkönnyítették a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vételét és a vízjogi engedélyezési eljárást is. Hozzátette, hogy itt még nem állhatnak meg, ezért további újításokat és könnyítéseket kezdeményeznek. Aztán arról beszélt, hogy az adminisztratív költségek visszaszorítása érdekében kezdeményezik a kutak vízmérőórával történő felszerelési kötelezettségének eltörlését is. Ez a mezőgazdasági célú kutakra vonatkozik. És hogy ezzel az 50 méternél nem mélyebb és védett vízbázissal nem érintett területeken minden költség nélkül, egyszerű bejelentéssel legalizálhatók lesznek a kutak. Így továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek megfelelő kutakat. A szabályozás céljaként azt jelölte meg, hogy megoldódjon az az évek óta súlyosbodó probléma, amelyet az engedély nélkül kialakított kutak jelentenek a mezőgazdaságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik