Gazdaság

Rengeteg dolgozót várnak a Balatonra, akár milliókat is lehet keresni a szezon alatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Idén sem ússza meg a Balaton munkaerőhiány nélkül a szezont. A sok százezres “álomfizetések” továbbra is elérhetők, de annak is megvan az ára: irgalmatlanul sokat kell érte dolgozni.

A Balatonnál munkaerőhiány mindig van. Valóban megállja a helyét, hogy milliókat lehet keresni akár egy szezon alatt, csak sokan akkor jönnek rá, mennyit kell ezért dolgozni, amikor már ott vannak. De nem mindenkinek fekszik ez a tempó – mondta többek között a Pénzcentrumnak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint most is lehet majd sok százezer forintot keresni a Balatonnál, csak azt vagyunk hajlamosak elfelejteni, hogy a tipikusnak mondható szezonális munkakörökben ezért meg is kell érte dolgozni. 10-12, nem egy esetben több munkaórát is jelent ez naponta, amit azért nem bír mindenki. Megfizetik, és meg is fizetnék a vállalkozók azokat a vendéglátóiparban, akik ezt végig képesek csinálni, de nehéz találni ilyen dolgozót, és egyre nehezebb is lesz. Aki azt mondja, hogy a semmiért kapják ezek az idénymunkások ezeket a valóban komoly béreket, az nem dogozott még ilyen munkahelyen, vagyis azért kevés fogalma van róla – jegyezte meg.

A Humán Centrum szakértője, Gyurácz Tibor úgy véli, bár valóban lesz munkaerőhiány, nem annyira durva mértékben, mint az elmúlt években. Ennek szerinte leginkább az az oka, hogy sok szolgáltató esett ki a rendszerből. A kereslet picit tehát csökken, munkavállaló viszont biztosan nem lett több.

Akik rendesen bánnak a munkaerővel, azokhoz az idén is visszatérnek majd a munkavállalók a nyári szezonra – ezt már a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete Tamás mondta a portálnak. Ő úgy véli, ideiglenesen biztosan elő fog állni olyan helyzet, hogy nem mindenütt lesz mindig elégséges számú munkavállaló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik