A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a Mol-csoport kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. részvényeire a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hatósági hozzájárulásának megszerzéséig – közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az MTI által szemlézett közleményben felidézték, hogy a múlt héten a Mol tulajdonában álló Mol RES Investments Zrt. (korábbi nevén CEGE Zrt.) kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a társaság által kibocsátott valamennyi, egyenként 12,5 forint névértékű, „A” sorozatú törzsrészvényére.
Az olajipari vállalat korábbi tájékoztatása szerint szindikátusi és összehangoltsági szerződéseket írtak alá a Diófa Alapkezelő Zrt. által kezelt Főnix Magántőkealappal és az Indotek-Investments Zrt. által kezelt Riverland Magántőkealappal azzal a céllal, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az Alteo Nyrt. felett.
A felvásárlás megvalósulása lehetővé tenné a cégcsoport számára, hogy növelje jelenlétét a zöldenergia-termelésben és -kereskedelemben, összhangban a vállalat 2030-as stratégiájával – írták a pénteki tőzsdezárást követően.
Idén tavasszal derült ki, hogy a Diófa Alapkezelőt tulajdonló Tarragona Holding Zrt.-t megvásárolja a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Capital Zrt. A cég Jellinek Dániel tulajdona volt.