Gazdaság

Korrupcióval gyanúsítanak egy Pest megyei polgármestert

MTVA / Róka László
MTVA / Róka László

Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsít a Budapesti Regionális Ügyészség egy Pest megyei polgármestert – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel kedden. A hatóság sem a településvezetőt, sem a települést nem nevezte meg.

Közleményükben azt írták, kedden hallgatták meg a polgármestert és két társát előnyért hivatali kötelességet megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

A gyanú szerint 2017-ben egy ingatlan-nyilvántartási szakügyintézőként dolgozó kormánytisztviselőt azzal kereste meg ismerőse, hogy felesége – egy Pest megyei település polgármestere – ingatlanának szomszédságában olyan telkek vannak, amelyek tulajdonosai a második világháború után kitelepített sváb származású személyek, akik hiányos személyi adatokkal szerepelnek az ingatlan-nyilvántartásban.

A férfi 450 ezer forintot ajánlott azért, hogy a kormánytisztviselő vonja össze ezeket az ingatlanokat egy helyrajzi szám alá, amelynek tulajdonosaként már csak a feleségét tüntesse fel.

A kormánytisztviselő az ajánlatot elfogadta, a pénzt átvette, majd a polgármestert a 345-ről 4537 négyzetméterre növelt ingatlan kizárólagos tulajdonosaként valótlan adatokkal bejegyezte a közhiteles nyilvántartásba, a többi tulajdonost pedig törölte.

A polgármester nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A büntetőeljárás érdekében az ügyről más adat jelenleg nem közölhető – írta a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik