Gazdaság

Több pénzük lehet a vendéglátóknak a SZÉP-kártyáról az állam szerint, de nem tudni, ez hogy jött ki

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu

A legutóbbi, november 16-ai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy változtatnak a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) szabályain, a különféle füleket eltörlik, így a kártyán lévő összeget egyben lehet felhasználni és nem lesz semmilyen korlátozás a célok között. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtök reggeli, november 17-ei közleményéből pedig kiderült, hogy a turisztikai szolgáltatók forgalomnövekedését, illetve rentabilitásuk javulását várják a lépéstől.

Kérdeztük az MTÜ-t, hogy mire alapozzák álláspontjukat, hiszen bár formálisan jelenleg még vannak alszámlák, ám tavaly április 25-től ezek – az év végéig – átjárhatók. Ez azt jelenti, hogy bármelyik alszámláról (szállás, szabadidő, vendéglátás) lehet költeni bármelyik célra. Tehát gyakorlatilag már most sincsenek alszámlák. Válasz cikkünk megjelenéséig nem érkezett az ügynökségtől.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon a szolgáltatók hogyan látják ezt a kérdést az eddigi forgalmuk alapján. A négy kártyakibocsátó közül kettő, az OTP és az Edenred nem kívánt nyilatkozni. Az OTP a jogszabály hiányára hivatkozva nem kívánt élni a lehetőséggel.

A K&H arra a kérdésre, hogy nőtt-e a kártyák forgalma attól, hogy egymás között átjárhatók az alszámlák, azt írta, hogy náluk idén három tényező segítette a SZÉP-kártya intenzív felhasználását:

  • az alszámlák közötti átjárhatóság,
  • a bolti élelmiszervásárlás lehetősége (idén februártól elsejétől június 30-ig 41,5 milliárd forintért vásárolt a lakosság a boltokban élelmiszert a SZÉP-kártyákkal), valamint
  • az elfogadóhelyek számának folyamatos bővülése.

Ennek köszönhető szerintük az is, hogy a kártyabirtokosok nagy része nem halmozta az alszámlákra feltöltött összeget, így a tavalyi év végéhez képest 30 százalékkal csökkent a K&H-nál a SZÉP-kártyás egyenlegek összege. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az alszámlák átjárhatósága óta a munkáltatók többet töltöttek-e fel a kártyákra, vagyis hogy számukra vonzóbb lett-e ettől a SZÉP-kártya. Érdemben erre nem válaszoltak, de közölték, hogy a munkáltatók elsősorban az adókedvezmény miatt alkalmazzák a juttatást. A kártyabirtokosok számára azonban kényelmesebb lett a használata az alszámlák közötti átjárhatósággal – tették hozzá.

Kérdeztük azt is, hogy szerintük ha megszüntetik az alszámlákat, nőhet-e a turisztikai szolgáltatók forgalma, és ha igen, hogyan, miért.

Jelenleg még nem látható, hogy a kártyabirtokosok hogyan fogják felhasználni SZÉP-kártya egyenlegüket

– írta a K&H. Mostanában a három alszámla közül jellemzően a vendéglátás alszámla forgalma a legnagyobb, ezt követi a szállás, végül pedig a szabadidő alszámla használata. Idén éves szinten ez a K&H-s SZÉP-kártyáknál azt jelenti, hogy a vendéglátás alszámla forgalma 60 százalékot tett ki, míg a szállásé 31, a szabadidő alszámláé pedig 9 százalékot.

A kormányrendelet megjelenéséig azt nem tudják megmondani, mekkora feladatot jelent a SZÉP-kártya alszámlák kapcsán bejelentett változás, vagyis az alszámlák összevonása. Hozzátették, az előzetes felméréseket már megkezdték, hogy maradéktalanul és mielőbb lekövethessék a változásokat.

A Magyar Bankholding megkeresésünkre azt írta, hogy nagyon nehéz összehasonlítani a „minden zsebből minden szolgáltatás fizethető” időszakot az ezt megelőzőkkel, több okból is.

  • A zsebek átjárhatósága 2021. április 25. óta létezik.
  • Tavaly egész évben emelt összegű volt a SZÉP-kártyás béren kívüli juttatások maximális éves kerete (800 ezer forint), és ezen a kereten belül nem kellett szociális hozzájárulási adót sem fizetni (ez tavaly 15,5 százalék volt).
  • Az idei évtől viszont már újra 450 ezer forint az éves béren kívüli juttatási keret, és kell a 13 százalékra csökkent szochót is fizetni.
  • Az összehasonlítást maga a pandémia is nehezíti, mert a világjárvány alatt sokkal nehezebb volt költeni, mint azt követően.

Megítélésük szerint a két rendelkezés (a zsebek átjárhatósága, és a szochómentesség) jelentős mértékben hozzájárulhatott a SZÉP-kártyás juttatások növekedéshez. Érdekességként megemlítették, hogy a pandémia hatására nagyon megugrott a SZÉP-kártyáknál a házhozszállítás és az online fizetés aránya.

Náluk is az volt a jellemző általánosságban – és ez most is igaz –, hogy a legtöbb juttatás a vendéglátás zsebre érkezik, és ebből kiindulva erről a zsebről költenek a legtöbbet a kártyabirtokosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik