Gazdaság

Rezsitámogatást kapnak a dolgozók a kecskeméti Mercedes-gyárban

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A szokásos havi fizetésen felüli kiegészítő jutással segíti aktív dolgozóit a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a rezsiárak emelkedése miatt kialakult helyzetben – értesült a hirös.hu.

A kecskeméti portál megkérdezte a jelenleg mintegy 4700 főt foglalkoztató Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft-t, hogy cég a rezsiárak emelkedése miatt kialakult helyzetben segíti-e – és ha igen, hogyan – dolgozóit.

A vállalat ügyvezetése a közelmúltban úgy döntött, hogy a gyár minden aktív munkavállalóját egy egyszeri kifizetéssel támogatja. Ez egy kivételes, a szokásos havi fizetésen felüli kiegészítő juttatás, amely a munkavállalók havi alapfizetésének 60 százalékát teszi ki” – írták állásfoglalásukban.

Az index.hu úgy értesült, azért éppen a bérek 60 százalékában szabták meg a rezsitámogatást, mert az így a július–decemberi időszakra vetítve 10-10 százalék a második fél évet tekintve. információink szerint ez a jelentősnek mondható összeg hóközi kifizetéssel már múlt csütörtökön az alkalmazottak bankszámlájára került.

A kecskeméti Mercedes-Benz-gyárban éppen zajlanak a menetrendszerű tárgyalások a szakszervezetekkel a munkavállalók bérfejlesztéséről. A folyamatban lévő egyeztetések részleteiről egyelőre nem ad bővebb tájékoztatást a cég, az azonban tudható, hogy az idén két lépcsőben emelkedett a munkavállalók bére, összefüggésben a 2020-ban megkötött, két évre szóló bérmegállapodás részeként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik