Gazdaság

Bod Péter Ákost nem érte meglepetésként, hogy kimaradt a korrupcióellenes bizottságból

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Nem ért meglepetésként – reagált a 24.hu-nak Bod Péter Ákos a hírre, hogy a Transparency International Magyarország másik két jelöltjéhez hasonlóan nem került be az Integritás Hatóság tagjai kiválasztására létrehozott bizottságnak. Az egyetemi tanár, volt jegybankelnök elmondta, hogy tulajdonképpen egy próbának szánta a jelentkezést, a rendszer tesztelésére, hogy kiderüljön, számít-e egy az övéhez mérhető szakmai karrier a kiválasztás során. Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) által kiválasztott három tag közül Tátrai Tündének ismeri a szakmai életútját, róla jó véleménnyel van Bod Péter Ákos.

Mások név nélkül nyilatkoztak lapunknak és keményebb jelzőkkel illették a folyamatot.

Ez egy sóhivatal

– mondta egyikük, aki szerint csak kirakatintézkedés a kormány részéről az uniós elvárások teljesítése. A komolyságát jelzi, hogy mindössze egy szakmai életrajzot kellett prezentálni a jelentkezéskor, a beküldött e-mailre nem is érkezett válasz, hogy a címzett megkapta a levelet, csak arról kaptak a jelöltek tájékoztatást, hogy a már megszületett döntésről mely felületen tudnak tájékozódni.

A hatóság, illetve a mellette működő Korrupcióellenes Munkacsoport felállítása része annak az alkunak, amely az Európai Bizottság és a magyar kormány között köttetett az uniós jogállamisági aggályok eloszlatása érdekében. A bizottság más területek mellett a magyar korrupciós helyzet miatt látta elérkezettnek az időt, hogy a kifogásai érvényesítése érdekében az uniós támogatások egy részének visszatartásával próbálja jobb belátásra késztetni az Orbán-kormányt. Erre reagálva a magyar kormány a vállalásait 17 törvényjavaslat formájában nyújtja be az őszi ülésszakon a magyar parlament elé.

Az Integritás Hatóság tagjait jelölő bizottsági helyekre összesen 33 pályázat érkezett, mind megfelelt a formai követelményeknek. Az EUTAF végül Tátrai Tündének, Halász Zsolt Ákosnak és Pataki Balázs Zoltánnak szavazott bizalmat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik