Gazdaság

Bezárja három magyarországi telephelyét a Csíki Sör

Veres Nándor / MTI
Veres Nándor / MTI

Bezárja novembertől három magyarországi telephelyét a Csíki Sör – derült ki a vállalat pénteki közleményéből, amelyet a közösségi médiában osztottak meg.

Többéves működésünk során, első alkalommal történik meg, hogy lelkes, becsületes kollégáktól kell megválnunk. Őszintén sajnáljuk,

írták. A súlyos megszorítás a cég debreceni, győri és hódmezővásárhelyi telephelyeit érinti, és a fentiek szerint a bezárás a dolgozók elbocsátásával jár.

Az okok között az alábbiakat nevezik meg:

  • a csipszadó robbanásszerű növekedése,
  • a forint ingadozása,
  • valamit a sör jövedéki adójának a növekedése.

A hírt először közlő vg.hu, azt írja, hogy a nyáron a román hatóság leállíttatta a szintén a cég portfoliójába tartozó Csíki Csipsz gyártását. A román hatóság felszólította továbbá a Csíki Sör Manufaktúrát is, hogy a Székelyföld megnevezést cserélje le Romániára. A döntés ellen mindkét székelyföldi cég fellebbez, és a gyártással, valamint a forgalmazással nem állnak le.

A cégnek a manufaktúra honlapja szerint Budapesten is van logisztikai központja, ezt a jelek szerint a bezárás nem érinti.

A Csíki Sör tulajdonosával 2020-ban készített nagyinterjút kollégánk, ezt itt lehet újraolvasni:

Kapcsolódó
Lénárd András: Elég sok bicskám van. S elég sok történetem
Nem pofozkodik, csak kevesebbet teorizál. Nagyinterjú a Csíki Sör tulajával, aki egyúttal: építési vállalkozó, nyúltenyésztő, viperafarmer, dróngyáros, kriptovaluta-tulajdonos, valamint patakokra vízerőműveket emel, és határon túliként üzletet épít a halálon túli üzenetekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik