Gazdaság

Évi 50-240 millió forintot bukik egy-egy benzinkút az árstopon, kétségbeesett a spórolás

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A családi vállalkozások által üzemeltetett legkisebb hazai benzinkutak évi 50 millió forintot is bukhatnak a hatósági áron, a nagyobb forgalmúak akár 240 milliót is. Sokan közülük „kétségbeesett spórolásba” kezdtek a meleg víztől a kávéig, megkezdődött egyesek átalakulása – írja a Vezess.hu.

Az egyik Kormányinfón elhangzott, a kormány információi szerint összesen napi egymilliárd forint veszteséget okoz a benzinkutaknak az árstop. A Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke, Gépész László erre azt mondta a portálnak, hogy akkor ebből a kis benzinkutakra eddig 60 milliárd forint jut (ami úgy jön ki, hogy az egymilliárd forint/napból a kis kutakra 30 százalék esik forgalomarányosan, és ezt szorozta az eddigi árstopos napok számával). Csakhogy a kormány nem 60 milliárd forint, hanem csak 18,5 milliárd támogatást ígért a benzinkutas vállalkozóknak.

Akkor mi ezt a 60 milliárdot szeretnénk megkapni, ez jár nekünk

– kommentált Gépész László.

Gépész szerint a kisebb kutak kára jelenleg 50-60 forint literenként, vagyis egymillió liter üzemanyaggal számolva éves szinten 50-60 millió forint, míg a komolyabb mennyiséget értékesítő nagyobb töltőállomások kára 30 forint környékén van literenként. Vagyis 8 millió liter forgalommal számolva 240 millió forint éves szinten.

Gépész szerint „tucatokban” mérhető a bezárt benzinkutak száma, de mint mondta, a kérdés inkább az, vajon jelenleg mennyi benzinkút „kényszernyitvatartott” országosan. Ez alatt azokat a kutakat érti, amelyeken „öt litert lehet tankolni maximum, vagy legfeljebb kétezer forintért, éppen csak annyit, amennyivel el lehet autózni a következő kútig”. Szerinte több száz ilyen kút létezget a megszűnés határán, miközben például a várt állami támogatás miatt nem zárhat be.

A hatósági ár okozta veszteségek mellé bejött még az elszabadult rezsiárak okozta drasztikus kiadásnövekedés is. A korábban rezsivédett kutak az áramnál és a gáznál is tízszeres árat fizetnek majd, az egykor részben rezsivédettek pedig most 4,5-5-szörös árat. Az átlagos villanyszámla 120-150 ezer forint volt náluk, most 600 ezer forint – részletezte Gépész László.

A Holtankoljak.hu ügyvezetője szerint a túlélés egyik esélye a kisebb rezsiköltség. Bujdos Eszter és Gépész László is több módszert sorolt arra, hogy miket léptek meg eddig a kutakon az üzemeltetőik, és mi minden várható még a későbbiekben. Például meleg víz helyett egyre több helyen hideg van a mosdókban, többen már be is zárták a WC-ket, vagy be fogják zárni, levették a kültéri világításokat, a fűtésen spórolhatnak, vagyis kétségbeesett spórolásokba kezdtek. Vagyis csendben egyre fapadosabbá válik akár több száz kút országszerte.

Bujdos Eszter szerint az automatizáció lesz a kiút, a csoki-, és kávézásítás helyett csoki-, és kávéautomata, és egyes helyeken a személyzet mostani csökkentése helyett a teljes felszámolása. Azaz automatás tankolás, alkalmazottak nélküli kutakon.

A kormány szeptember 17-ei döntése értelmében az üzemanyag- és élelmiszerár-stopokat december 31-éig hosszabbították meg, a kamatstopot pedig 2023. június 30-áig.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik