Gazdaság

Reuters: 6400 milliárd forintnyi uniós támogatást vonhatnak el Magyarországtól

Csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrás felfüggesztését javasolhatja az Európai Bizottság a Magyarország elleni folyó jogállamisági eljárásban a „korrupciós gondok” miatt – írta szerdán a Reuters. A pontos összeget egyelőre nem tudni, de a hírügynökség két európai uniós tisztviselőre hivatkozva azt állítja, hogy a 70 százalékot is elérheti a felfüggesztett források aránya a 2021-2027-es időszakra járó 22,5 milliárd eurónyi forrásból. Elemzők szerint ennek a hírnek köszönhető, hogy szerda délután gyengülni kezdett a forint.

Szerdán vitáztak az Európai Parlamentben a magyar jogállamiság helyzetével, csütörtökön pedig szavaznak is róla. A bizottsági előkészítések alapján nagy rá az esély, hogy a többség megszavazza majd. Ez a jelentés politikai nyilatkozatnak számít, a Bizottságnak és a Tanácsnak illik figyelembe vennie, de jogilag nem köti egyik intézményt sem. Az Európai Bizottság vasárnap dönthet a jogállami (feltételességi) mechanizmusban Magyarországgal kapcsolatban. A Bloomberg és a Népszava értesülései szerint a bizottság a két lehetséges döntés közül nem azt választja, hogy elrendezettnek tekinti az ügyet, hanem azt, hogy az Európai Tanács, vagyis a tagállamok elé viszi azt. Erről bővebben itt írtunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik